Halál vagy élet

Ige: „Ti ezt mondjátok: Szövetséget kötöttünk a halállal, és egyezségre léptünk a holtak hazájával. Ha jön az elsöprő áradat, nem ér el bennünket, mert a hazugság lesz az oltalmunk, a hamisság rejtekhelyünk. Ezért így szól az én Uram, az Úr: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el! A törvényt zsinórmértékké teszem, és az igazságot mércévé.” (Ézsaiás könyve 28, 15–17)

Szenvedélyes vitáknak lehetünk tanúi napjainkban. Vezető politikusoktól kezdve az egyszerű polgárig mindenki véleményt formál az éppen Irakban történő dolgokról. Az alapvető kérdés az, hogy kinek van igaza, és mi melyik oldalra álljunk? Szükséges volt az Egyesült Államoknak és szövetségeseiknek beavatkozni, vagy elkerülhető lett volna mindez? A tömegtájékoztatásban vezető helyen szerepelnek mindig a helyszíni tudósítások, s már-már fölmerül bennünk a kérdés, vajon szükségünk van-e egy egyenes adásban közvetített háborúra? Úgy gondolom, hogy senki sem kívánkozik egy olyan diktatúrában élni, mint ami ott volt, de mégsem egyértelmű, hogy a feltételezések elégséges indoknak bizonyulnak egy katonai beavatkozásra. Az ember ösztönösen valami hátsó szándékot keres a dolgok mögött. Gazdasági érdek, az olajkészletek fölött gyakorolt befolyás, a hadiipar érdeke, vagy esetleg mindez együtt? Nem biztos, hogy valaha is végleges és hiteles választ kapunk kérdéseinkre. A Szlovákiai Egyházak Ökumenikus Tanácsa január 31-én kiadott állásfoglalása a békés rendezés mellett foglalt még állást (a Kálvinista Szemle márciusi számában olvasható), a tények viszont most másról beszélnek.

Krisztus előtt a 8. század végén, mikor Ézsaiás prófétált, Izraelt is hasonló kérdések foglalkoztatták: vajon melyik oldalra is kell állni? Mint két malomkő között, úgy őrlődött Izrael két nagy befolyású szomszédja, Asszíria és Egyiptom között. A kis nemzeteknek akkor sem volt könnyű a dolguk, mert ha az egyikhez csatlakoztak, a másik haragját szükségszerűen magukra vonták. A nép vezetői pedig ott és akkor is megpróbáltak jól „manőverezni”, mondva: Ha eddig az asszír király uralkodott rajtunk, akkor keressünk szövetséget Egyiptomban. A legfontosabb pedig az, hogy mi jól járjunk! Ezért ostorozza őket oly keményen Ézsaiás, mikor azt mondták, hogy szövetséget kötöttek a halállal. E szavak mögött nem a minden mindegy közönyösségét kell keresnünk, hanem sokkal inkább az Istennel szembeni hűtlenséget. Ha az Isten nem segít, majd oltalmat keresünk Mótnál, aki a kánaáni halálisten volt. Vagy a holtak hazájával, ĺzisszel, az egyiptomi istennel szövetkezünk. Mót uralkodási ideje a nyári hévség volt, amikor minden elhalt. Kutuzov annak idején a moszkvai téllel szövetkezett Napóleon ellen, most úgy tűnik Szaddam az afgán nyárral és homokviharokkal próbál győzni. Közben mindenütt a saját érdek a mozgató rugó, a hazugság és félrevezetés pedig az oltalom. Ézsaiás pedig azt mondja, hogy mindenkit be lehet csapni, de az Istent nem! Ő maga tesz le a Sionra egy szegletkövet alapul, amihez mérni lehet majd, hogy kinek-kinek igazsága hol helyezkedik el. Mert ezen a törvény zsinórmértékké lesz, és az igazság mércévé. Az oltalmazó hazugság pedig nem lesz többé. Hiszen Izrael bűneinek és hűtlenségének következménye volt már az asszír uralom is. A hazugsággal és bálványimádással csak a bajt tetézték. De Isten kegyelméből van szilárd alap a Sionon!

A szegletkő vagy sarokkő hasonlat meglepően sokszor tér vissza az Újszövetségben. A gonosz szőlőművesekről szóló példázatban maga Jézus értelmezi ezt a képet önmagára, és azt mondja, hogy „aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.” (Máté 21, 44) Aki viszont hittel ráépít, annak üdvösséges. Péter apostol ugyanúgy, mint Ézsaiás, kárhoztatja a nagytanács tagjait hitetlenségük miatt (Ap. csel. 4, 11 kk), és hozzáteszi: „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” Ezen a kősziklán a törvény és az igazság a mérce, és akár hitetlen akár álszent módon akarjuk kikerülni, az ítéletben öszszezúz, de aki hittel ráépül, annak kegyelem és drága kincs.

A szerző református lelkész