Hajdani és mai olasz terroristák nyomában a bűnüldözés

Olasz rendőrök gyűrűjében Rita Algranati (középen lent) és Maurizio Falessi (középen fent) TASR/AFP-felvételA demokrácia nagy diadalának nevezte Giuseppe Pisanu olasz belügyminiszter, hogy a múlt héten végre kattant a bilincs a negyedszázaddal ezelőtti Moro-gyilkosság egyik kitervelőjének csuklóján. A 46 éves Rita Algranatit, a „történelmi” Vörös Brigádok tagját és élettársát, az ugyancsak terrorcselekmények miatt körözött 49 éves Maurizio Falessit a kairói repülőtéren vették őrizetbe. Az akció végrehajtásában közösen vett részt az olasz, az algériai és az egyiptomi titkosszolgálat.

A Vörös Brigádoknak a rendszer ellen vívott „háborúja” 1978-ban, az Aldo Moro kereszténydemokrata pártelnök és volt olasz miniszterelnök 55 napig tartó túszdrámájával és meggyilkolásával érte el a tetőpontját. A sokkoló emberrablást követően a terrorszervezet csillaga leáldozott; a példátlan bűncselekmény elkövetőinek zömét sikerült rács mögé juttatni, ám az ügynek azóta is maradtak elvarratlan szálai.

Rita Algranati férjével, Alessio Casimirrivel, aki szintén részt vett Moro elrablásában, külföldre szökött. A menekülés útvonala érintette Moszkvát, Líbiát és Kubát, végül a pár a sandinista Nicaraguában kötött ki. Itt, mivel a férfit elszerette egy helyi szépség, Algranati és Casimirri útja kettévált, s a nő, oldalán immár Falessivel, folytatta forradalmi odisszeáját Angola, majd a nagy utazás végpontja, Algéria felé.

A hamis iratokkal felszerelkezett asszony és kedvese már több éve fennakadt az olasz biztonsági szervek közel-keleti hálóján, az algériai partnerszervezetek azonban csak most, hosszú és kényes előkészítés után egyeztek bele, hogy a körözött terroristákat lefogják, és felültessék a kairói gépre.

A két „történelmi szökevény” kézre kerítése újabb epizód az olasz biztonsági szervek utóbbi hónapokban elért sikersorozatában. Itáliában ugyanis hosszú évek keserves erőfeszítései nyomán felgöngyölítették a magát Új Vörös Brigádoknak nevező szervezet hálózatát. Októberben tucatnyi aktivistát fogtak le. Az akciót követően Pisanu belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy bár még nem irtották ki a „gyomot”, főgyökerét sikerült elvágni.

A dominósornak a kezdő lökést egy véletlennek látszó igazoltatás adta: tavaly márciusban a Róma–Firenze gyorsvonaton lövöldözés tört ki a vasúti biztonságiak és egy gyanús pár között. Egy rendőr és egy terrorista halálának árán elfogtak egy Nadia Lioce nevű asszonyt, akinek mobiltelefonja és hordozható komputere egy sor olyan adatot tartalmazott, melynek segítségével a rendőrök megkezdhették a felszámoló hadműveletet.

A lebukások nyomán az a kép rajzolódik ki, hogy az Új Vörös Brigádok nevű csoportosulás, amely 1999-ben és 2002-ben egy-egy munkajogi szakértő meggyilkolásával hívta fel magára a figyelmet, csak nevében és eszmeiségében azonos az Olaszországot a hetvenes-nyolcvanas években rettegésben tartó „történelmi” terrorszervezettel. Az eredeti Vörös Brigádok alapítója, Alberto Franceschini, aki 18 évet töltött rács mögött, nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy önjelölt utódaik egyszerűen elorozták az eredeti szervezet nevét.

Az Új Vörös Brigádokra mért csapás után azonban egy újabb csoport hívta fel magára a figyelmet. Decemberben és januárban több, Bolognában és Szardíniában feladott gyújtóbomba érkezett az Európai Unió több intézménye és vezető politikusa, így Romano Prodi részére. Ezt az úgynevezett Télapó-hadműveletet egy anarchista szervezet vállalta magára. Az elkövetők önazonosítása – talán nem véletlenül – ez esetben is okozott némi zavart: a bombák feladói az Informális Anarchista Szövetség nevet választották maguknak, amelynek olasz rövidítése: FAI – azonos a történelmi és erőszakmentes Itáliai Anarchista Szövetségével. Ez utóbbi felháborodottan elhatárolta magát a betűszó bitorlóitól.

Az EU-ellenes merényleteknek mindeddig nem voltak sem sérültjei, sem áldozatai, amiből a hatóságok és a szélsőbaloldali terrorizmus szakértői a nyilvánosság számára azt a következtetést vonták le, hogy a kitervelők célja elsősorban a média figyelmének felkeltése volt, s hogy nem kell feltétlenül párhuzamot vonni köztük és rettegett történelmi elődeik között.

Olaszországban mintegy 350-re tehető azoknak a száma, akik összefüggésbe hozhatók a fenyegetéssel. A merényletek mögött egymással laza kapcsolatban álló szervezeteket gyanítanak, melyek beépülhettek az antiglobalista mozgalomba is. Mi több, úgy vélik, hogy van átjárás az új „anarchisták” és az Új Vörös Brigádok között. Ebbe a politikai halmazba sorolják azt az Europposizione nevű csoportot is, amely tavaly októberben két csendőrállomást vett célba bombaküldeményeivel, s azt a radikális szervezetet is, amely a viterbói bíróság előtt robbantott

Az olasz újradikálisok eddig még nem gyilkoltak, de a hatóságok attól tartanak, hogy összehangolhatják tevékenységüket a náluknál sokkalta durvább eszközökkel fellépő spanyol és görög elvbarátaikkal. Ezért Róma felajánlotta, hogy a lázadó anarchisták elleni nemzetközi rendőri összefogás élére áll. Madrid és Athén mellett Berlin, Párizs, Brüsszel és Hága is igent mondott a szövetségre.

Az olasz hatóságoknak van mit remélniük a szélsőbalosok elleni összefogástól. A feltételezések szerint ugyanis Franciaországban bujkál Carla Vendetti, az Új Vörös Brigádok katonai szárnyának feltételezett parancsnoka, de Itáliának nagy a restanciája a hetvenes-nyolcvanas „ólomévek” terroristáinak kézre kerítésében is. A lista hosszú: a szélsőjobboldalnak 25, a szélsőbalnak 164 merénylőjét nem sikerült még felelősségre vonni. Utóbbiak közül egyről, a Moro-gyilkosság utolsó szabadlábon lévő társtetteséről, a Kairóban elfogott Rita Algranati férjéről, Alessio Casimirriről biztosan tudják, hogy Managuában él.

Róma, 2004. január