Gyorsabban gyógyul a vártnál János Károly spanyol király

Madrid |

<p>A vártnál gyorsabban gyógyul hátoperációjából János Károly spanyol király, akit három hónapja műtöttek meg porckorongsérve miatt.</p>

"Mindannyian elégedettek vagyunk a gyógyulási folyamatban eddig elért csodálatos fejlődéssel" - utalt a 75 éves uralkodó javuló állapotára Manuel de la Torre idegsebész, aki március elején operálta meg a spanyol királyt.
    A spanyol EFE hírügynökségnek adott interjúban az orvos elmondta, hogy a királynak már nincsenek fájdalmai, csak elővigyázatosságból használ még mindig mankót járás közben. "Nem szeretnénk megkockáztatni, hogy a gyógyulás folyamatát egy esés hátráltassa" - tette hozzá az idegsebész.
     János Károlynak a márciusi volt a hetedik műtétje három év alatt. A beavatkozás előtt is már mankóval járt, az orvosok szerint két és hat hónap közötti időre van szüksége a teljes felépüléshez.
    A király tüdejéből 2010 májusában jóindulatú daganatot távolítottak el, 2012 áprilisában csípőprotézist kapott, mert előzőleg Botswanában elefántvadászaton elesett és eltört a csípője. A válság közepette tett költséges utazás kiváltotta botrány miatt bocsánatkérésre kényszerült, amit spanyol uralkodó addig még soha sem tett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?