<p>Az európai uniós országokban mindenütt elérhető februári nagy-britanniai engedélyezése óta az a gyomor-pacemaker, amely segítheti a fogyni vágyókat.</p>
Gyomor-pacemaker segítheti a fogyást
A sebészi úton a gyomorba beültethető eszköz egy stimulátorból és egy érzékelőből áll. A stimulátor elektromos impulzusokat küld, melyekkel becsapható a gyomor és az agy, azt jelzi, hogy teli van már a gyomor, és ettől elvileg elmúlik az éhségérzet.
Eddig két klinikai próba keretében 65 páciensnek ültették be az amerikai Intrapace cég által gyártott pacemakert. A résztvevők mintegy felénél volt bent az eszköz legalább egy évig, legtöbben testsúlyuk 20 százalékát vesztették el a beültetés óta.
Az étvágyat részben a gyomor környékén lévő idegekből az agyhoz küldött jelek kontrollálják, a gyomor-pacemaker ebbe a rendszerbe avatkozik bele, amikor más kis mennyiségű étel elfogyasztása után teltséget jelez.
"Ha stimulálni tudják a gyomorból az agyhoz futó idegeket, annak valóban van élelembevitelt csökkentő hatása" - mondta el Stephen Bloom elhízással foglalkozó szakértő, a londoni Imperial College munkatársa, aki nincs kapcsolatban a klinikai próbákkal.
Más szakértők azonban úgy vélik, a pacemaker nem az alapvető okot célozza meg az embereknél, amely a túlevést okozza. "Az a probléma ezekkel az eszközökkel, hogy az emberek racionális döntését feltételezik, és azt, hogy azért esznek, mert éhesek" - magyarázta Stephan Rossner, a Karolinska Egyetemi Kórház professzora.
"Sok elhízott páciens azért eszik, mert nyomott hangulatban van, nem tud aludni éjjel vagy nincs senki, akivel szexuális életet élhetne. Bármit helyeznek hát el a gyomrukban, túlehetik az eszközt, mert más dolgok késztetik őket evésre" - tette hozzá Rossner.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.