Gyermekbarátnak találta Magyarországot Angelina Jolie

Budapest |

<p>Kitűnő benyomásokkal, nagyon jó tapasztalatokkal távozik Magyarországról Angelina Jolie, aki az utóbbi három hónapban itt készítette el első szerzői filmjét.</p>

Imádja Magyarországot és szeretne ide visszatérni - jelentette ki a világhírű színésznő, aki népes családjával, gyermekeivel és élettársával, Brad Pitt-tel Budapesten telepedett le a balkáni háborús dráma forgatásának idejére.
   
A hatgyermekes édesanya szerint Magyarország jelest érdemel, ha azt kell értékelni, hogy mennyire gyermekbarát. Mint a Vasárnapi Hírek legutóbbi számában közölt interjúban elmondta: a munka annyira lekötötte, hogy nem ismerhette meg igazán Budapestet, de a hétvégéket a parkokban, az állatkertben és fürdőkben töltötte gyermekeivel, akik nagyon élvezték a programokat. Örömmel említette meg, hogy az egyik budapesti francia iskolába beíratott gyerekeit szeretettel fogadták és a rövid idő alatt barátokat is szereztek osztálytársaik közül.
   
Az Untitled Love Story (azaz Cím nélküli szerelmi történet) munkacímen jelzett produkció első forgatókönyvét alig egy éve vetette papírra, amikor ágyba kényszerítette egy influenza - emlékezett Jolie.
   
"Régóta piszkál, hogy a világ mindig csigatempóban jut el odáig, hogy végre beavatkozzon vagy egyáltalán megértsen egy konfliktust, segítséget nyújtson a rászorulóknak és fölrázza a nemzetközi közvéleményt. A lényege, hogy a háború előestéjén találkozunk két fiatallal, és látjuk, mivé lehetett volna az életük, ha nincs háború" - magyarázta a film ötletét.
   
A rendezőnő nemcsak írásos dokumentumok, híradók, dokumentumfilmek és szakértők segítségével készült fel a filmre, hanem a térségből, az egykori Jugoszláviából válogatta a szereplőgárdát is, és a színészek személyes háborús élményei is formálták a produkciót. Jolie ugyanakkor hangsúlyozta: nem volt szándékában állást foglalni, nem politikai filmnek szánta munkáját, csupán éberségre akart inteni, hogy legközelebb meg lehessen előzni egy ilyen konfliktust.
   
A filmet két nyelven, angolul és a szereplők nyelvén is leforgatták, a forgalmazók javaslatára minden ország maga döntheti el, hogy melyik változatot mutatja be a mozikban - mondta el Jolie, aki Magyarországról Los Angelesbe utazik családjával és ott vágja meg a leforgatott anyagot.
   
A bemutatóval kapcsolatban annyit közölt a lap kérdésére, hogy elsősorban a régióra és a szereplőgárdára lesz tekintettel a premier helyszínének kiválasztásakor.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?