Gyerek voltam, akit szerettek

„A karácsony, az csak valaminek a vége volt. A Mikulással kezdődött, aztán jött a Luca széke, végül a kis Jézus megszületése. Rimaszécsen akkor még voltak nyomai a népi hagyományoknak, kukoricát dobáltak az ablakba, az egésznek volt egy ilyen misztikus légköre. Az éjféli misék a hatalmas templomfalak között, ez fantasztikus volt. És úgy emlékszem, hogy gyerekkoromban karácsonykor mindig hó volt, és olyan volt, mint a brüsszeli csipke a fákon, háztetőkön. Azóta sosincs hó, karácsonykor soha, én már tudom. Rettenetes nagy fenyőkre emlékszem, szerényen díszítve, saját készítésű csecsebecsékkel, szerény ajándékokkal. Akkor valahogy a karácsony nem annyira az ajándékozásról szólt, mint manapság. Szeretetteljes hangulatot próbáltak teremteni, s az együvé tartozás volt a lényeg. A karácsonyfát a Jézuska küldte, de az angyal hozta, aki be tudott férkőzni még a résen is, és nem vártunk semmi különöset, tudtuk, hogy az az új pizsama lesz megint alatta, mégis olyan izgalommal nyitottunk be, amikor jelezték a szüleink, hogy talán már megérkezett... És persze nem estünk neki azonnal az ajándékoknak, először letérdeltünk a fa elé, és imádkoztunk. Abban az időben nálunk az ünnepi vacsora a mákos guba volt. Aztán az egész este, az éjféli miséig gyertyafényes, bensőséges hangulatban zajlott.

Ma már nagyon elgiccsesedett ez az ünnep is. Egyébként jól le lehet mérni, milyen az ember, annak alapján is, ahogy a karácsonyt megüli. Hogy ki giccsember, ki a formalitások embere, ki tud legalább azon a napon önmaga lenni, kinek van ötlete arra, hogy megjelenítse a legjobb énjét, vagy ki száll szét mindenféle kvázi hagyományok felé, betartva csupán a puszta formalitásokat, tehát semmi szeretet, csak a külsőségek...

Én azt hiszem, hogy ebből az egészből az volt a legfontosabb – nem az, amit elmondtam, hanem –, hogy engem mint gyereket szerettek. És biztos vagyok benne, hogy az én fiam, Andriska is erre fog emlékezni, ha felnő, és nemcsak a karácsonyok ürügyén. Nem biztos, hogy emlékezni fog arra, megvolt-e már az az olasz csempe, amit olyan olcsón vettünk, de arra igen, hogy folyton simogatva volt a feje.” (Ezüstszálon, Nap Kiadó, 2003)