Gyakori antiszemita akciók Franciaországban

Párizs. Antiszemita szidalmakkal illették Shirel francia énekesnőt egy vidéki jótékonysági hangversenyen. Az eset még szombaton este történt, amikor a musicalekből ismert énekesnő Maconban lépett föl.

Párizs. Antiszemita szidalmakkal illették Shirel francia énekesnőt egy vidéki jótékonysági hangversenyen. Az eset még szombaton este történt, amikor a musicalekből ismert énekesnő Maconban lépett föl. Amikor a színpadra lépett, az 5000 főnyi közönség soraiból „mocskos zsidó” és „halál a zsidókra” kiáltások hangzottak fel – közölte a francia zsidók érdekvédelmi szervezete (CIRF). A jótékonysági koncert hallgatói között foglalt helyet Jacques Chirac francia államfő felesége is.

A rendőrség közlése szerint „a mocskolódó kiabálás forrását egy hozzávetőleg 30 fős észak-afrikai fiatalokból álló csoport” képezte. Tagjai a nézőtér első soraiban ültek, s akkor kezdtek kiabálni, amikor Shirel a Jeruzsálem című dal éneklésébe fogott. A helyi prefektúra főtitkára kijelentette: a hatóság nagyon komolyan veszi az incidenst, és vizsgálatot indít az elkövetők személyének kiderítése érdekében. A CIRF elnöke megdöbbenésének adott hangot. Shirel tegnap följelentést tett ismeretlen elkövetők ellen.

A második intifáda kezdete (2000 szeptembere) óta Franciaországban – ahol mintegy ötmilliós, zömmel észak-afrikai eredetű muzulmán közösség él – megszaporodtak az antiszemita akciók. Ezek között szóbeli atrocitások és tettleges támadások éppúgy előfordulnak, mint zsinagógák vagy zsidó iskolák ellen irányuló gyújtogatások és zsidótemetők meggyalázása. A franciaországi zsidók számát 700 ezerre teszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?