Grúzia: szót kér az utca

Shakespeare-rel szólva valami bűzlik Grúziában. Önmagában az a tény, hogy két héttel a parlamenti választások után még mindig nem volt végeredmény, jelzi: a voksolás tisztaságával kapcsolatban finoman szólva is erős kétségek merülnek fel. Az előzetes hivatalos adatok alapján a számos visszaéléssel tarkított voksolás Eduard Sevardnadze elnök Új Grúzia elnevezésű blokkjának, illetve a vele szövetséges Aszlan Abasidze adzsáriai elnök nevével fémjelzett Újjászületés győzelmét hozta. Az autokrata hírében álló Abasidze erős kézzel irányítja autonóm tartományát, ahol jellemzően 90 százalék szavazott az Újjászületésre.

Az ellenzék válaszul – az idén immár harmadszor – utcára szólította a híveit. Vezetőjük, Sevardnadze egykori protezsáltja, a grúz Zsirinovszkijként is emlegetett Mihail Szaakasvili az exit poll és a párhuzamos szavazatszámlálás eredményeivel felvértezve polgári engedetlenségi mozgalmat hirdetett, a választások megismétlését és az államfő lemondását követelve.

Sevardnadze vitathatatlan érdeme, hogy több mint tíz évvel ezelőtt sikerült kirángatnia az országot a polgárháborús anarchiából. A relatív politikai stabilitás azonban gazdasági értelemben nem fejlődést, hanem mélyrepülést hozott. Az államfőhöz közel álló klánok egyszerűen rátették a kezüket a nemzeti vagyonra és a nyugati segélyeket éppúgy megcsapolták, mint az olajcsempészetből származó bevételeket. Grúzia jelenlegi helyzetét – gazdasági értelemben is – túlzás nélkül lehet katasztrofálisnak nevezni. A külföldi befektetők messze elkerülik az országot, ahol még a nyomorúságos béreket és nyugdíjakat is hónapos késéssel fizetik ki, már ha egyáltalán. Sevardnadze évtizedes uralmának politikai mérlege is nulla, hiszen az ország most éppúgy a polgárháború szélén áll, mint hatalomra kerülésekor.

Bár Sevardnadze a múlt héten egyértelműen visszautasította a lemondást posztjáról, mandátuma 2005-ben lejár. A mostani politikai harcot számos megfigyelő az államfői posztért folytatott háború első nagy csatájaként látja. A parlamenti voksolás azonban sem a mostani elit, sem az ellenzék fölényét nem bizonyította, így az utódlás kérdése még bizonytalanabbá, a politikai konfrontáció pedig még élesebbé vált.

Szaakasvili, aki ösztönösen ráérzett a népharagra, a válság egyik kulcsfigurájává lépett elő. Hogy mennyire lesz képes hosszabb távon is mozgósítani híveit, eldöntheti Grúzia sorsát. – Az emberek dühösek a választási csalások miatt. Ugyanakkor azonban sokan tartanak attól is, hogy hová vezethet a folyamatos konfrontáció – véli Gia Nodia, a Kaukázusi Intézet a Békéért, Demokráciáért és Fejlődésért vezetője. Nodia szerint, ha a tbiliszi kormány képes átvészelni a mostani vihart, akkor rövid időn belül korlátozzák az alkotmányos szabadságjogokat. A regionális viszonylatban mindeddig szabad sajtó és a relatíve erős civil szervezetek megregulázásának azonban drámai következményei lehetnek az ország jövője szempontjából. Ezzel ugyanis a grúziai demokrácia utolsó hajtásait is lenyesnék.

Márpedig kiutat a jelenlegi válságból egyedül egy valóban demokratikus hatalomváltás jelenthetne. A mostani korrupt rezsim kétségtelenül alkalmatlan az ország irányítására. A gond csak az, hogy a Szaakasvili fémjelezte ellenzék döntő többsége valószínűleg egy fikarcnyival sem jobb a kormánynál. Győzelmük esetén kizárólag a saját zsebük megtömésével törődnének. Mindössze a szereplők változnának, a korrupt rendszer maradna.

Az amúgy is bonyolult képletet csak tovább kuszálta Sevardnadze hét végi telefonbeszélgetése orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal. – Biztos vagyok abban, hogy mint mindig, ön ezúttal is megtalálja a megoldást az ország stabilitásának helyreállítására – fogalmazott Putyin, hozzátéve, hogy Moszkva minden szükséges segítséget megad ehhez. – A Putyinnal folytatott telefonbeszélgetés nyilvánvalóvá tette, hogy a grúz elnök kétségbeesetten keresi szövetségeseit – állítja Giga Bokeria, a Szabadság Intézet vezetője. Az orosz kártya kijátszásával a veterán politikus nemcsak saját engedetlen honfitársait, hanem a választásokkal kapcsolatban rendkívül kritikus Washingtont és a Nyugatot is figyelmeztette.

Moszkva barátsága könnyen kétélű fegyverré válhat, Sevardnadze azonban egyre kevésbé válogathatja meg a barátait és ellenségeit. Gorbacsov egykor világszerte tisztelt és becsült külügyminiszterét ma saját hazájában leginkább egy velejéig korrupt maffia-keresztapaként látják. Ha úgy tetszik, sorsa beteljesedett, akárcsak egy shakespeare-i királydráma főhőséé.

Moszkva, 2003. november