Grillezett tőkehal

Hozzávalók:
50 dkg tőkehalfilé, 20 dkg forrázott spenótlevél, 2 paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, halfűszer-keverék, 2 evőkanál olívaolaj, 2 szál kakukkfű, őrölt szerecsendió, darált bors, só.

Hozzávalók:

50 dkg tőkehalfilé, 20 dkg forrázott spenótlevél, 2 paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, halfűszer-keverék, 2 evőkanál olívaolaj, 2 szál kakukkfű, őrölt szerecsendió, darált bors, só.

Elkészítése:

Vágjuk egyforma darabokra a tőkehalfilét, majd csorgassuk meg olívaolajjal, daráljunk rá borsot és szórjuk meg halfűszer-keverékkel. Fedjük le fóliával, és kis időre tegyük a hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a halhúst. Készítsük el hozzá a spenótot: forrósítsunk fel egy kis lábasban egy evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük bele az összezúzott fokhagymát. Forrósítsuk fel, majd tegyük rá a leforrázott és kinyomkodott spenótleveleket. Fűszerezzük őrölt szerecsendióval, darált borssal és kevés sóval. Fedjük le és kis lángon pároljuk 4-5 percig, ha elkészült hagyjuk kissé kihűlni. Tegyünk egy ív sütőpapírt egy tepsi aljára, majd helyezzük el rajta egymás mellé a befűszerezett halszeleteket. Halmozzuk rá a megpárolt spenótot – vigyázzunk a párolólevéből ne tegyünk a halra, kissé nyomjuk ki a kanálállal. Tetejére szeletelt paradicsomot tegyünk, tépkedjünk rá kakukkfűleveleket, daráljunk rá borsot, kanalazhatunk rá tejfölt vagy tejszínt is. Forró sütőben 150 fokon pároljuk készre 10-12 perc alatt. Köretnek petrezselymes burgonyát készítsünk hozzá. (o-o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?