Google Street View – törölni kell a fényképezéskor gyűjtött brit személyes adatokat

London |

<p>Meg kell semmisítenie a Google-nak minden olyan személyes adatot, amelyet a Street View nevű szolgáltatásához Nagy-Britanniában készített felvételek során &quot;véletlenül&quot; begyűjtött.</p>

A brit információs kormánybiztos hivatala többhavi vizsgálat után pénteken meghozott rendelkezésében 35 napot adott az internetes óriáscégnek az így gyűjtött elektronikus adatok törlésére. Ha a vállalat ennek nem tesz eleget, az a törvényalkalmazó hatóság megsértésének minősülne, ami az angol-walesi törvények alapján súlyos bűncselekmény, és büntetőeljárást vonna maga után - áll a kormánybiztosi hivatal kemény hangvételű rendelkezésében.     A Google Street View - amely digitális fotókból összeállított valós utcaképeket mutat interaktív térképén - 2009 márciusában vált hozzáférhetővé Nagy-Britanniában, és azonnal komoly botrányokat okozott. Sokan ugyanis felismerni vélték magukat vagy közeli ismerőseiket, annak ellenére, hogy a szolgáltatás elvileg felismerhetetlenné teszi a fotókon megjelenő személyek arcvonásait.     A brit sajtó nagy terjedelemben tárgyalta akkoriban például annak a férfinak az esetét, aki éppen a londoni Soho egyik szexboltjából lépett ki, amikor a Street View brit változatát készítő fényképezőautó a környéken járt, és le is kapta az illetőt.     Később azonban kiderült az is - és a pénteki végzés elsősorban ezzel kapcsolatos -, hogy a fotókat készítő járművek elektronikus érzékelő rendszerei az éppen fényképezett negyedek pontos helymeghatározásához a helyi wifi-hálózatokat használták, és ezekről letöltöttek személyes jellegű adatokat is. Ezek törlését már korábban elrendelték a brit hatóságok, és a Google be is jelentette, hogy eleget tesz az utasításnak, ám ennek hatósági ellenőrzése során találtak olyan adathordozókat, amelyeken még rajta voltak a letöltött információk.     Ezek törlését rendelte el pénteken az információs kormánybiztosi hivatal, most már szűk határidővel és büntetőjogi eljárás kilátásba helyezésével nyomatékosítva. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?