Gombákkal a kullancsok ellen

Dr. Bratek Zoltán és Dr. Bózsik Béla Pál már csak gyártóra vár, hogy minél előbb forgalomba kerüljön a kullancs elleni szer, amellyel egész erdőket, üdülőhelyeket lehet majd mentesíteni a veszélyes parazitáktól.

Dr. Bratek Zoltán az MTI-nek elmondta: Dr. Bózsik Béla Pál, a kullancsok által okozott Lyme-kór elismert kutatója, és a Lyme Borreliosis Alapítvány kuratóriumának titkára Amerikában hallott előadást arról, hogy patogén gombákat tartalmazó szerrel lehet rovarokat irtani. Ezek a gombák a természetben előforduló rovarölők, megakadályozzák egyes fajok elszaporodását.

Az előadás után Dr. Bózsiknak az jutott eszébe, hogy miért ne lehetne ennek alapján a kullancsok irtására alkalmas szert létrehozni, hiszen léteznek olyan patogén gombák, amelyek ezeknél a parazitáknál okoznak betegséget – mondta Dr. Bratek Zoltán. Dr. Bózsik felvette a kapcsolatot a gombák terén szaktekintély Dr. Bratek Zoltánnal, s a 90-es évek végén kezdték a kutatást, amelybe bevonták a Központi Élelmiszer-kutató Intézet, és az MTA Növényvédelmi Kutatóintézet munkatársait is.

Bratek Zoltán az MTI-nek elmondta, hogy először laboratóriumban vizsgáltak különféle patogén gombákat, hogy azok milyen hatással vannak a rovarokra, majd izolálták azokat a gombákat, amelyek a kullancsokat pusztítják el. Legnagyobb meglepetésükre ezek egy-két hét alatt végeztek a parazitákkal. A kutatók által létrehozott szer legnagyobb előnye, hogy nem okoz kárt a környezetben. A ma is alkalmazott rovarirtó szerek között viszont találhatók olyan fajták, amelyek nemcsak a kártevőket pusztítják el, hanem olyan rovarokat is, amelyek a tápláléklánc fontos „alapkövei”, s irtásuk más állatfajok – például egyes halfajok – pusztulásához vezethet – mondta Bratek Zoltán, s hozzátette, hogy ezért is tiltottak be az utóbbi időben több rovarirtó szert.

A patogén gombákat tartalmazó rovarirtó szereket külföldön már alkalmazzák, például Angliában, Franciaországban krumplibogarak, sáskák, levéltetvek ellen védekeznek ily módon. Amerikában pedig már elkészült a kullancs elleni irtószer is, s a hipermarketekben bárki megveheti, de az csak az Amerikában elterjedt kullancsfajták ellen hatékony. A kutató az MTI-nek elmondta: még nem lehet tudni, hogy pontosan milyen és hány fajta kullancs található Magyarországon, mert a zoológiai kutatások még hiányosak, bár jelenleg is folynak.

Az emberekre is nagy veszélyt jelentenek a kullancsok, az általuk okozott megbetegedés az egyik leggyakoribb betegség Magyarországon. Minden ötödik parazita fertőzött a lyme borreliosisszal, azaz „kullancs-kórral”, s ennyi kullancs még sosem volt. Túlszaporodásuknak több oka lehet a szakértő szerint: például a túl sok vad, a rágcsálók elszaporodása, vagy az erdei legeltetés megszűnése. Dr. Bratek Zoltán szerint, ha megfelelő gyártót találnak, akkor a szert parkokban, turistaútvonalakon, táborokban, és nyaralóhelyeken is lehet majd alkalmazni, hiszen nem lesz káros hatással a környezetre, csak a kullancsokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?