Első alkalommal szervez a Nagyszombati Diákklub gólyatábort a leendő nagyszombati magyar egyetemistáknak, valamint a már jelenleg is tanulmányokat folytató diákoknak.
Gólyatábor egyetemistáknak
Hasznos információk
A táborba látogatókat színes program várja, amely tájékoztató jellege mellett bőven kínál kikapcsolódási lehetőségeket is. A szervezők pénteken délután négytől várják a táborozókat. Este hattól az NDK – Nagyszombati Diákklub mutatkozik be, majd hasznos információs blokk következik az öregdiákoktól, hogy mire is kell ügyelni beiratkozásnál, az első napokban, milyen kedvezmények kínálkoznak a diákoknak, lakhatási lehetőségekről, és minden apróságról, amit tudnia kell egy nagyszombati diáknak. Az est folyamán a Sad Bright együttes zenél.
Szombaton délelőtt egy tréningre kerül sor, amely az új környezettel való megbirkózásra, nehézségek leküzdésére irányul. Délután futballtorna és fürdőzés szerepel a programban, amit majd az időjárás alakít. Később grafológiai előadásra és grafológiai gyorselemzésre kerül sor, melyet Malkowskiné Dráfi Emőke vezet. Este pedig a SZEVASZ színtársulat Az elveszett paradicsom nyomában c. darabját nézhetik meg a táborozók. Vlastimil Venclík neves cseh drámaíró, Az elveszett paradicsom nyomában című tragikomédiája időbeli visszaszámlálás egy emberöltőn keresztül, az emberi érzelmek, szenvedélyek végtelen játéka, az „ember tragédiája” és komédiája az első és utolsó csók közt. A színházi előadást laza szórakozás követ, magyar bulis hangulattal.
Ötletbörze
A tábor zárónapján, vasárnap a szervezők a táborlakókkal közösen szeretnék kialakítani a 2006/2007-es programtervüket, figyelembe véve a diákok kívánságait és igényeit, hogy minél hatékonyabban tudjon működni a jövőben a szervezet.
A tábor részvételi díja –, amely tartalmazza a szállást a pati termálfürdő területén található szállóban, valamint étkezést (péntek: vacsora, szombat: reggeli, ebéd, vacsora, vasárnap: reggeli) és a tábor programjait – 550 korona, amely a helyszínen fizetendő. Bővebb információkat, és jelentkezni a következő telefonszámon lehet: 0908/430 869, valamint az [email protected] e-mail címen. Jelentkezési határidő augusztus 24. Minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.