Globális felmelegedés fenyegeti Varaderót

Havanna |

<p>Kuba legnépszerűbb strandját fenyegeti a globális felmelegedés: az emelkedő tengerszint miatt ugyanis súlyosbodó erózió fenyegeti a varaderói partszakaszt. A karibi szigetországba érkező turisták körében közkedvelt úti cél évente 40-50 ezer köbméter homokot veszít az erózió miatt - jelentette az ACN kubai hírügynökség a környezetvédelmi, tudományos és technológiai minisztériumra hivatkozva.</p>

 A partvonal tehát 70-100 centivel csökken egy év alatt.
   

Tavalyi hivatalos adatok szerint Kuba mintegy 4000 kilométer hosszan húzódó partvidékének csaknem 84 százalékát, vagyis 413 strandját sújtja erózió, számos strand már el is tűnt. A partvonal 1,2 méterrel húzódik vissza évente.
   

A szigetország igyekszik gátat szabni a természetes folyamatnak Varaderón, többek közt azzal, hogy megtiltotta a homokdűnéken való építkezést.
   

Kubában emellett feltöltéssel is igyekeznek elejét venni a strandok eltűnésének. Varadero 20 kilométeres partszakaszára például 1987 óta 2,9 millió köbméter homokot szállítottak máshonnan.
   

A népszerű partvidéket évente több mint egymillió turista keresi fel.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?