Hiába mondják a reklámok, hogy az egyik vagy a másik parfüm a legjobb, egy kutatás kimutatta, jórészt genetikai beállítottságunk alapján választjuk ki azt az illatot, amely leginkább nekünk való.
Génjeink alapján választunk parfümöt
Manapság egyre több híresség ad ki saját illatot, és millióféle aroma áll rendelkezésünkre, hogy kiválasszuk kedvenc parfümünket. Kétségtelen, hogy az illatnak főleg szexuális vágyat kell ébresztenie, ezért korántsem mindegy, milyen összetevők alkotják, és mennyire passzol hozzánk. A Max Planck Intézet kutatói szerint a parfümöket gyakorlatilag teljesen felesleges reklámozni, mert a legtöbb nő – még ha nem is tudatosan – genetikai adottságainak megfelelő illatot fog választani.
A kutatók egyetemi hallgatókon végeztek kísérleteket, akiknek az volt a dolguk, hogy erős aromák illatmintáit végigszagolva (mint például rózsa, vanília, jázmin, orgona) kiválasszák a nekik legkedvesebb illatot. A vizsgálatok során kiderült, az alanyok azt a mintát választották, amely megfelelt saját testüknek, azoknak a génjeiknek, amelyek az immunrendszert határozzák meg, és egyben a test megfelelő kipárolgásáért is felelősek.
Az egészséges nők ösztönösen választanak olyan illatot, amely saját testük illatának felerősítésére jó. A tudósok szerint ennek biológiai oka igen egyszerű: a nő erős illattal szeretné jelezni, hogy megfelelő az immunrendszere, és megfelelő partnert találva (ezért fontosak a férfi illatok is) egészséges gyermeket képes a világra hozni. (o-o)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.