Friderikusz távozik az MTV-től?

Budapest. Egyelőre nem kommentálja a Magyar Televíziótól történő távozására vonatkozó értesülést Friderikusz Sándor, aki másfél éve vezeti a közszolgálati médiumon vasárnap esténként jelentkező, A szólás szabadsága című háttérműsort.

Budapest. Egyelőre nem kommentálja a Magyar Televíziótól történő távozására vonatkozó értesülést Friderikusz Sándor, aki másfél éve vezeti a közszolgálati médiumon vasárnap esténként jelentkező, A szólás szabadsága című háttérműsort.

A tévés személyiség sajtóreferense, Máté Dorottya tegnap csupán annyit volt hajlandó mondani, hogy Fridi egyelőre nem kíván nyilatkozni. A Népszabadság tegnapi számában megjelent értesülés szerint Friderikusz kedden bejelentette a Magyar Televízió vezetőinek, hogy heteken belül befejezi tevékenységét az MTV-ben, és nem vezeti tovább A szólás szabadsága című politikai-közéleti műsort, amely hónapok óta a legnézettebb műsor a köztévé hasonló műfajú programjai között. A lap meg nem erősített hírekre hivatkozva arról számol be, „Friderikusz döntésének hátterében az áll, hogy úgy érezte, az MTV elnökének, Rudi Zoltánnak megrendült a bizalma személye iránt”. Ráadásul a hét elején az MTV vezetője – pénzhiányra hivatkozva – lemondta azt a napi félórás műsorsorozatot, amely „a világ számos vezető politikusát, közéleti szereplőjét vonultatta volna fel, s amelyre az elmúlt fél évben többször tett ígéretet” Rudi Zoltán.

Tavaly április közepén indította el Krecz Tibor producer akkori közlése szerint „a társadalompolitikai tematikát a hagyományosnál szélesebben értelmező, másfél órás közéleti magazinját” – akkor négy hónapra szóló szerződéssel – a csapat. A szólás szabadsága első adása után néhány nappal távozott a produkció felelős szerkesztője, Pálinkás Szűts Róbert, a műsor pedig két hónappal később már este hét óra helyett fél tízkor kezdődött, s másfél órásról 55 percesre rövidült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?