Thomas Young, a híres fizikus és orvos már 1806-ban bebizonyította, hogy a szemben kétfajta érzékelő található: gyenge megvilágításnál a pálcikáknak nevezett szerv hozza létre a látási ingert, amelynek eredményeképpen fekete-fehér kép jön létre.
Forradalmat okozott a televíziózás technikájában
A legegyszerűbb megoldás az lett volna, hogy külön közvetítik az egyik, külön a másik képet. Goldmark ennél sokkal elegánsabb megoldást választott: mivel a három alapszínből előállítható a fehér, az is megoldható, hogy a fekete-fehér képet és két színt továbbítva kinyerhetővé váljon a harmadik. Úgy gondolta, hogy a zavaró hatások elkerülése miatt a legegyszerűbb, hogy a legnagyobb hullámhosszú vöröset és a legkisebb hullámhosszú kéket hagyja meg, míg e kettő, valamint a fekete-fehér képet továbbító ún. világosságjelből keveri ki a zöldet, vele együtt valamennyi további színt és -árnyalatot. Az úttörők mindig nehéz helyzetben vannak: hiába tökéletes az elképzelésük, a gyakorlat nem igazolja vissza minden részletben a nagyszerű ötletet. Goldmark a színátvitelre fázis-modulációt alkalmazott, ami azzal a mellékhatással járt, hogy az áramkörök tökéletlen működésénél a torzulás nem gyengébb színminőségben, hanem színeltolódásban nyilvánult meg. Magyarán: a szereplők hol elkékültek, hol meg bezöldültek, mintha éppen másnaposak lennének.
A későbbiek folyamán ezt eltávolította, viszont bonyolult áramkörei újabb gondok forrásaivá váltak, a végső megoldásra Walter Bruch, a PAL megalkotója jött rá. Ez viszont semmit sem von le Goldmark zsenialitásából, hiszen mindkét rendszer az NTSC alapján keletkezett. Mindenesetre Goldmark ellenfelei nem kis kárörömmel terjesztették, hogy a rövidítés voltaképpen a Never the Same Colour (soha ugyanaz a szín) megnevezést takarja. (ozer)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.