Fontos tudnivalók a felsőoktatási jelentkezésről

p

Néhány felsőoktatási intézménybe már pár héten belül postázni kell a jelentkezési lapokat, úgyhogy gyorsan közeledik a határidő, ameddig a fiataloknak el kell dönteniük, érettségi után tovább akarnak-e tanulni, s ha igen, akkor megfelelő iskolát, kart, szakot kell választani. A mellékelt táblázat tartalmazza a jelentkezési határidőket és a felvételi illetékek összegét. Az alábbiakban pedig összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. 

Érdekes
  • A jelentkezési lapot a megszabott határidőig kell eljuttatni a kiválasztott iskolába. A dátumok intézményenként, szakonként változhatnak. Általában a postai bélyegzőn szereplő dátum a mérvadó, de a félreértések és a fölösleges bonyodalmak elkerülése végett a jelentkezési lapot érdemesebb a meghirdetett dátum előtt néhány nappal postázni. 
  • Ahol tehetségvizsga is van, oda sok esetben már novemberben kellett jelentkezni.
  • A legtöbb főiskolára február–május között kell jelentkezni. Néhány kar ezt még utólag – júniusban vagy akár szeptemberben – is lehetővé teszi, ezért érdemes érdeklődni, a kiválasztott iskola tart-e pótfelvételit vagy második fordulót.
  • Főiskolára azok jelentkezhetnek, akik teljes középfokú végzettséget szereztek. Ezt a feltételt az érettségivel végződő középiskolák végzősei teljesítik, miután leérettségiznek. 
  • Aki külföldön járt középiskolába, ugyancsak igazolnia kell a megfelelő szakvizsga elvégzését, és el kell ismertetnie az érettségijét abban az országban, ahol főiskolára jelentkezik.
  • A főiskolák, illetve az egyes karok a felvett diákoktól előre megkérdezhetik, hogy szándékukban áll-e beiratkozni. A jelentkező ezt az információt nem tagadhatja meg, az akadémiai év kezdetéig közölnie kell. Ha a jelentkező nem mutat érdeklődést a tanulmányok iránt, vagy időben nem adja meg a kért információt, megszűnik a beiratkozáshoz való joga, és helyette a felvételi vizsga eredménye alapján soron lévő jelentkezőt vehetik fel. 
  • Jelentkezni lehet hagyományos és elektronikus módon. Az utóbbi esetben a jelentkezési lapot a kiválasztott kar weboldalán keresztül kell kitölteni és elküldeni. Az e-űrlap egyenértékű a papírnyomtatvánnyal, utólag azonban a papírűrlapot is kérhetik a szükséges mellékletekkel. Az elektronikus jelentkezés olcsóbb, a konkrét összeg iskolánként változik. A hagyományos papírnyomtatványt az irodai cikkeket árusító boltokban lehet beszerezni. A kitöltött űrlapot az iskola által megkövetelt mellékletekkel személyesen vagy postai úton kell eljuttatni az iskolába. Érdemes ajánlott küldeményként postázni. (A leggyakoribb melléklet az önéletrajz és a felvételi illeték befizetéséről szóló igazolás.)
  • Ha az iskola elfogadja a jelentkezési lapot, meghívót küldenek a felvételi vizsgára, amely általában nem sokkal az érettségi után zajlik. A felvételi vizsga lehet írásbeli vagy szóbeli, esetleg mindkettő.
  • Az iskolának a felvételi vizsga után 30 napon belül kell tájékoztatnia az eredményről. Levélben közlik, ugyanakkor nyilvános, jól látható helyen is ki kell függeszteni. A jelentkezőket az eredmény szerint sorrendbe állítják. Aki csak néhány hellyel maradt le a felvételt nyertek csoportjától, annak érdemes megfellebbeznie az elutasító határozatot. Sokan ugyanis több helyre is jelentkeznek, de nem iratkoznak be mindenhova, és a megüresedett helyre felvehetik a soron következő jelentkezőt. Az iskola erről írásban tájékoztat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?