Felvételi – közeleg a határidő!

Közeleg az egyetemi jelentkezések határideje. A legtöbb felsőoktatási intézményhez február, illetve március végéig lehet benyújtani a felvételi kérelmet, a leendő hallgatóknak így tehát még legkevesebb egy hónapnyi gondolkodási idejük maradt, hogy eldöntsék, hol és milyen szakon kívánnak továbbtanulni.

A felvételi eljárás díja egyetemenként változó, átlagban 500-1500 koronaIllusztrációs felvételA választás elvileg bonyolult, az országban ugyanis összesen 33 felsőoktatási intézmény, köztük: húsz nyilvános, tíz magán és három állami egyetem működik. A hallgatójelöltek száznál is több kar és körülbelül nyolcezer tanulmányi program közül választhatnak. A döntés ugyanakkor többnyire mégsem okoz különösebb gondot a továbbtanulni vágyók életében, mivel többségük a költséghatékonyság miatt vagy egyéb megfontolásból eleve a szülőhelyéhez földrajzilag legközelebb eső város egyetemét választja.

Háromféle jelentkezési lap

Az új évtől már háromféle felsőoktatási jelentkezési lap közül kell választaniuk az egyetemre készülőknek, mégpedig attól függően, hogy felsőfokú alapképzésre, mesterképzésre vagy doktori képzésre jelentkeznek-e. Magyarán: alapfokozatot (baccalaureus, bachelor, Bc) adó, általában hároméves, esetleg mesterfokozat (Mgr) vagy mérnöki cím (Ing) megszerzését biztosító, általában kétéves, illetve doktori, többnyire hároméves képzésre kérik-e felvételüket. A három szakasznak megfelelően tehát háromféle felsőoktatási jelentkezési lap szolgál a szükséges adatok feltüntetésére. Fontos, hogy az alapképzésre szóló jelentkezési lappal az osztatlan képzésként megszervezett alap- és mesterképzésre is lehet majd jelentkezni.

Az új formanyomtatványok és a hozzájuk kapcsolódó kitöltési útmutatók egyaránt elérhetők az oktatási minisztérium honlapján (www.minedu.sk), illetve a www.modernaskola.sk internetes oldalon. A felvétel kérelmezéséhez szükséges jelentkezési lapok természetesen személyesen is beszerezhetők a középiskolákban vagy az egyetemeken. Letölthetők ugyanakkor a felsőoktatási intézmények honlapjáról is. A jelentkezési laphoz csatolni kell az érettségi bizonyítvány hitelesített másolatát, életrajzot, igazolást a felvételi illeték befizetéséről, illetve szükség esetén egészségi alkalmasságról szóló orvosi igazolást. Bizonyos felsőoktatási intézmények motivációs levél csatolását is kérik. A szükséges mellékletekről ajánlott előre érdeklődni vagy az egyetem tanulmányi osztályán, vagy az intézmény internetes oldalán.

A felvételi illeték

A felvételi eljárás díja egyetemenként változó, átlagban 500-1500 korona közötti összeget tesz ki. A felsőoktatási intézmények többsége már közzétette a felvételi kritériumrendszert, így az esetleges vizsgamentesség követelményeit, a felvehető létszámot és a vizsgáztatás egyéb feltételeit. A felvétel elsődleges feltétele egyébként a sikeres érettségi vizsga. Ha felvételi vizsgát nem is kell tenni bizonyos egyetemeken, az érettségi bizonyítványt mindenütt be kell mutatni. A felvételik alkalmával általában írásban kérik számon a jelentkezők felkészültségét. A felvételi időpontját hagyományosan júniusra írják ki. Az egyetemek a felvételi vizsga eredményeiről általában még aznap tájékoztatják a jelentkezőket. A felvételről vagy az elutasításról szóló hivatalos értesítőt a felsőoktatási intézményeknek a vizsga napjától számított harminc napon belül kell postázniuk. Az egyetem határozata ellen az elutasított jelentkezők nyolc napon belül fellebbezhetnek. A fellebbezésre az intézménynek harminc napon belül választ kell adnia. Azok a jelentkezők, akik előzőleg írásban jelzik, hogy nem tudnak részt venni a felvételi vizsgán, visszakaphatják a felvételi illeték egy részét. Mivel párhuzamosan több egyetemre is lehet jelentkezni, a felsőoktatási intézmények általában igazolást kérnek a sikeres felvételizőktől, hogy a megadott időpontban valóban beiratkoznak. (-cz-e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?