Felhőben és tűzben

Ige: „Amikor a hajlékot fölállították, felhő takarta be a hajlékot, a bizonyság sátrát. Estétől reggelig pedig tűz alakjában volt a hajlék fölött. ĺgy volt ez mindig: felhő takarta be, éjjel pedig az, ami tűznek látszott. Valahányszor fölszállt a felhő a sátorról, elindultak Izrael fiai...

Ige: „Amikor a hajlékot fölállították, felhő takarta be a hajlékot, a bizonyság sátrát. Estétől reggelig pedig tűz alakjában volt a hajlék fölött. ĺgy volt ez mindig: felhő takarta be, éjjel pedig az, ami tűznek látszott. Valahányszor fölszállt a felhő a sátorról, elindultak Izrael fiai... Az Úr parancsa szerint indultak el, és az Úr parancsa szerint ütöttek tábort.”

(Mózes 4. könyve 9, 15–18.)

Petőfi Sándor A XIX. század költői című versében azt írja: „Ujabb időkben isten ilyen / Lángoszlopoknak rendelé / A költőket, hogy ők vezessék / A népet Kánaán felé.” A szabadságharc lánglelkű költője így látta a maga küldetését az adott történelmi korban. De honnan is származik ez a kifejezés? Mi volt valójában ez a tűzoszlop? Sok hívő, s talán még több kíváncsi kétkedő tette már föl magának ezt a kérdést, és próbált meg rá a maga módján válaszolni. Sokan vélték, hogy valamilyen vulkanikus jelenség lehetett. Mások a mocsári lidércfényhez hasonlónak tartják, de megnyugtató választ eddig senki nem adott a „milyen” kérdésre. Még a Szentírás sem mond konkrétumot vele kapcsolatban, hisz a felhő eleve megfoghatatlan, a tűzről is azt mondja, hogy olyan, „ami tűznek látszik”. Talán éppen azért, mert ebben az esetben nem is annyira a milyen a fontos, hanem a miért. Az Isten így védi az ő népét, amelyik még csak éppen elindult a Kánaánba vezető úton, attól a sok veszedelemtől, amit a környezet és néha ők maguk jelentenek a pusztai vándorlás során. Védelem volt a szó szoros értelmében mindjárt az út kezdetén, amikor az egyiptomiak üldözőbe vették őket. Ekkor azt olvassuk, hogy a felhőoszlop, amely addig előttük haladt, fölemelkedett, és mögéjük ment odaállva a nép és a fáraó seregei közé. De védelem volt ez önmagukkal szemben is, hogy ne a saját fejük után menve esetleg zsákutcába fussanak. Az Úr adott jelt az indulásra, és Ő jelezte a megállást is. Ő mutatta az irányt is, hiszen az ilyen út tele van veszélyekkel és csábító kísértésekkel. Egy-egy kívánatosnak látszó oázis vagy messziről hívogató hegycsúcs az esetek legtöbbjében valamilyen pogány bálványisten tiszteletének helye volt, ahol a nép könnyen lépre mehetett volna a buja termékenységi kultusz csábításai következtében. A puszta, a sivatag meg a démonok lakhelye, ami rettentő lett volna az Isten vezetése és jelenléte nélkül. ĺgy is estek kétségbe, zúgolódtak türelmetlenül, és lettek csábító kívánságok áldozataivá. Mert ez a jelenlét Isten kegyelmének a jelenvalóságát is mutatta, amely az emberi esendőség vagy gyarlóság ellenére is eléri célját.

Milyen jó lenne – gondoljuk sokszor –, ha ma is ilyen felhő- és tűzoszlop jelezné nekünk az utat, vagy legalább az Isten jelenlétét! Vagy Petőfinek van igaza, és Isten „rendelé a költőket, hogy ők vezessék a népet”? Kétségkívül a mai kornak is megvannak a maga üstökösei, „sztárjai”, akik új trendeket, divatokat, hóbortokat hoznak. Ilyen választásos időkben a politikusok válnak nagyon populárissá, akiket a nép szava és szavazata sokszor istenekké tesz, de legtöbbször hamar kiderül, hogy a nép szava azért nem az Isten szava. A kisistenekként tisztelt politikusoknak is eltorzul a képük, amikor ki kell kanalazniuk fenékig mindazt, amit megfőztek. Az istenadta népnek is nehéz lenyelni a keserű pirulát, a rossz választás következményeit. Mert hamis istenek, önjelölt megváltók és kéretlen próféták ma éppúgy vannak, mint régen, s nem kell nagy jövőbe látónak lenni ahhoz, hogy bizton állíthassuk: holnap is lesznek.

Hogy ismerhetem meg akkor valóban az Isten szavát? Ad-e még ma is vezetést, ahogy ezt régen a pusztában tette? Álljanak itt most Ady Endre szavai Az Úr érkezése című verséből: „Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten. / Nem harsonával, / hanem jött néma, igaz öleléssel”. Jézusnak a keresztfán a világra kitárt karja volt ez az ölelés. Az Ő szavában az Ige szól hozzánk, aki testté lett, akiről a zsoltáros az mondja, hogy „mécses lábam előtt és ösvényem világossága”. Ő tanítványainak azt mondta: „Aki engem lát, látja az Atyát.” (Jn 14, 9.)

A szerző református lelkész

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?