Félelmet elűző tabletta készül

Egy amerikai statisztika szerint ott minden második ember fél a kígyóktól, minden harmadiknak tériszonya van, 36 százalékuk a pókoktól, 18 százalékuk pedig a repüléstől retteg. Indokolt hát a nagyfokú érdeklődés egy új, a félelmet, irtózást, rettegést elnyomó gyógyszer iránt, amelyet DCS-nek neveztek el. A hozzá vezető kutatásokról a Nature Neuroscience szakfolyóiratban (a híres Nature idegtudományi kiadványa) Joseph LeDouxe számolt be. A neves agykutató a New York-i egyetem idegtudományi központjában hosszú évek óta kutatja a félelem kialakulását, mérséklésének módját és keresi annak agybeli központját. Patkányokon végezte kísérleteit. Közvetlen célja a harcokban megsérült katonákban kialakult félelmek és a megerőszakoltak maradandó rettegésének eloszlatása volt. A keresett megoldáshoz a híres pavlovi reflexeket hasznosította. A patkányokat 12– 15 ciripelő hangjelzés után enyhe áramütéssel sújtotta. Aztán mély dobhangokkal terhelte, amelyeket azonban nem követett áramütés. Hamarosan észlelte, hogy a ciripelés megkezdésekor félelmükben már jóval az áramütés előtt megmerevedtek vagy menekülni kezdtek, a dobolásra viszont nem reagáltak. Hasonló eredményt kapott, ha a hangimpulzusokat különféle fényjelekkel váltotta fel. A kísérletekben használt patkányok agyának boncolása során kiderítette, hogy a fülüktől, illetve a szemüktől a szemüreg mögötti amigdalába (picike, mandula alakú elosztó szerv) futnak a jelek. Ott keletkezik a visszaemlékezés a kellemetlen áramütésekre, és onnan fut tovább az inger az agykéregnek a félelem által kiváltott menekülési reakciókat indító részébe. A tapasztaltakból azt szűrte le, hogy a félelmek legtöbbször valamilyen korábbi rémisztő esemény – itt az áramütés – emlékeként alakulnak ki. Amikor a fültől az amigdalához vezető idegeket elvágta, a patkányok már a ciripelés hallatán sem estek menekülésre késztető pánikba, mert egyszerűen elfelejtették, hogy mitől is kell félniük.

A továbbiakban LeDouxe már nem bonyolult agysebészeti műtétekkel folytatta a kísérleteket, hanem az U-0126 jelű vegyi folyadékkal, amelyet injekciós tűvel juttatott a patkányok amigdalájába. Az eredmény hasonlóan kedvező volt, a patkányok elfelejtették a ciripelést követő áramütéseket. De ez az emlékezetkiesés későbbi, újabb áramütéseket követően elmúlt – a patkányok újra kezdtek félni.

Mivel az idegek elvagdosása, vagy az U-0126 agyba injekciózása emberek esetében szóba sem jöhet, más megoldást igyekezett keresni. Elkezdte vizsgálni az amigdalára is ható, már ismert gyógyszereket. Köztük az antibiotikus d-cikloszerint, röviden DCS-t is. A DCS már ismert, az Egyesült Államokban engedélyezett, nagyobb adagokban a tuberkolózis gyógyítására használatos, tablettában bevehető gyógyszer. Az agyban az NMDA (N-metil - D-aszparát) nevű fehérje képződését serkenti, ami viszont fokozza az agy emlékezőképességét. Azaz: az U-0126 csökkentette a régi riasztó emlékeket, míg a DCS új, erősebb élményekkel fedi le azokat. Nem jár kellemetlen következményekkel, így új félelmet sem kelt.

LeDoux azonban a témakör egyik legismertebb kutatójaként tudja: agyunk és idegrendszerünk nagyon bonyolult. Csupán egyetlen irányban kutatása azzal a veszéllyel jár, hogy kevés figyelem fordítódik a mellékhatásokra. „Nehogy azt érjük el – óvja az eredményeken fellelkesülteket a túlzott sietségtől –, hogy egy, korábban a magasságtól félő, „meggyógyított” páciens kilibben a tizedik emeleti ablakon, mert úgy érzi: már annyira nem fél, hogy repülni is képes!”