Felbocsátották az első mongol műholdat

Ulánbátor |

<p>Mongólia felbocsátotta első műholdját szerdán, a távközlési célokat szolgáló űreszköz indítása részét képezi az ázsiai ország új technológiákat felhasználó erőfeszítéseinek, hogy nyersanyagfüggő gazdaságát diverzifikáltabbá tegye.</p>

A mongol parlament hivatalos honlapján közzétett videó szerint a Mongol Sat-1 nevű, 1227 megahertzen működő műhold segít majd a kelet-ázsiai ország televíziós műsorszórásának, internetes és telekommunikációs szolgáltatásainak a kiszélesítésében. 

A műholdat az Asia Broadcast Satellite (ABS) telekommunikációs és internetszolgáltató vállalattal kötött partnerség keretében indították.

"A projekt, amely több mint 10 éve indult, végre beteljesedett. Ez történelmi előrelépés, és büszkék vagyunk, hogy Mongólia felbocsátotta első műholdját az űrbe" - jelentette ki Miegombín Enhbold, a mongol parlament házelnöke.

Enhbold szerint a műholdat űrből történő kutatási célokra, így a többi között a térképészetben, illetve a természeti katasztrófákra való felkészülésben is felhasználják majd.

Mongólia korszerű technológiákra támaszkodva próbálja egymással összekötni távoli, nehezen hozzáférhető térségeit, és ebben az igyekezetében tucatnyi televíziós műsorszolgáltatót indított el az elmúlt évtizedben.

A mobiltelefonok szintén nélkülözhetetlen részeivé váltak Mongólia hagyományos életmódot folytató nomád pásztorai mindennapjainak, hozzáférést biztosítva a távoli települések lakóinak a bankszolgáltatásokhoz, illetve az időjárás figyelmeztetésekhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?