Farsangi töltött káposzta

Ez is úgy jó, ha több fő egyszerre. Sovány disznóhús, 2 bőrös csülök, 2 köröm, csontos hús kell hozzá jócskán. 2 fej hagymát kevés zsíron (ez fontos, mert a húsok zsírosak!) megdinsztelünk, lehúzzuk a lángról, úgy keverjük bele a pirospaprikát.

Ez is úgy jó, ha több fő egyszerre. Sovány disznóhús, 2 bőrös csülök, 2 köröm, csontos hús kell hozzá jócskán. 2 fej hagymát kevés zsíron (ez fontos, mert a húsok zsírosak!) megdinsztelünk, lehúzzuk a lángról, úgy keverjük bele a pirospaprikát. Erre dobjuk az apróra vágott húst meg a csontos részeket, összekeverjük, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Mikor a hús már alaposan megpuhult, hozzáadunk 2 kilónyi jól átmosott savanyú káposztát. Annyi vízzel öntjük fel, hogy továbbra is ellepje, és jól öszszefőzzük az egészet. Természetesen sóval ízesítjük.

Közben egy másik fazékban egy kisebb káposzta felét sós vízben megfőzzük. Ez szépen megpuhul, úgy hogy fokozatosan szedhetők le a levelei, ezeket töltjük majd meg.

A töltelékhez 25-30 dkg rizst veszünk 1/2 kg sovány darált húshoz (kiegészíthetjük szójagranulátummal is). A rizst sós vízben főzzük, kis olajat is öntünk hozzá, hogy ne ragadjon. Mikor már félig puha, hozzákeverjük a darált húst, őrölt borssal, pici szerecsendióval, sóval ízesítjük, majd 3 tojással öszszedolgozzuk. Ezzel a masszával töltjük meg a káposztaleveleket, összehajtva szorosan egymás mellé rakjuk őket egy kizsírozott tepsiben, olyanok lesznek, mint a kismalacok. Leöntjük 7 dl natúr paradicsomlével, és egy másik tepsivel lefödve, előmelegített sütőben megsütjük. Tálaláskor a húsos káposztánk tetejére helyezzük őket. Télvíz idején sokáig eláll, s mint a káposztás ételek általában, egyre jobb, ahogy érnek össze az ízek benne. Már hogyha marad, mert frissen is igen jó!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?