Ezer napot töltene az űrben a rekorder űrhajós

Moszkva |

<p>Bár már ő az űrben összesen eltöltött napok rekordere, Gyennagyij Padalka orosz űrhajós álmát, az 1000 napot is elérheti, miután engedélyt kapott, hogy újra a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) utazzon.</p>

 Az 57 éves Padalka eddig összesen 878 napot töltött az űrben, az orvosok pedig szabad jelzést adtak neki egy újabb űrmisszióhoz. "Aki járt az ISS-en, újra vissza akar térni" - mondta az űrhajós Moszkvában. Padalka nemrég tért vissza a Földtől 400 kilométerre lévő űrállomásról, ez volt az ötödik, 168 napig tartó űrutazása Az űrutazó katonai szolgálati ideje egy részét a szovjet csapatoknál töltötte az egykori NDK-ban. Először 1998-ban küldték a világűrbe a légvédelmi ezredest az azóta megsemmisített Mir űrállomásra. Ezután négyszer dolgozott parancsnokként az ISS fedélzetén, senki korábban nem vezette ennyiszer a repülő laboratóriumot. Mindent összevetve Gennagyij Padalka több mint két évet töltött a Föld légkörén kívül, de még egyáltalán nincs belőle elege. "Az élet a világűrben az egyformaság és a romantika keveréke. Nagyon remélem, hogy még egyszer útnak indulhatok majd, és eltölthetem majd az űrben az ezredik napomat is" - mondta korábban az űrhajós, aki egyébként három lány apja, szabadidejében hobbibúvár. A leghosszabb, megszakítás nélküli űrutazás rekordját a szintén orosz Valerij Poljakov tartja, aki 1994-1995-ben 437 napot töltött a Föld légkörén kívül.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?