A Selye János Egyetemi Központ július 5-23. között harmadik alkalommal rendezte meg Komáromban a Selye Nyári Egyetemet. A rövid idő alatt ismertté és egyre népszerűbbé váló rendezvény bővülő tanfolyamkínálattal és csábító szabadidős programokkal várta a tanulni és szórakozni vágyó fiatalokat.
Ez a nyár is jól kezdődött!
Németh Barbara és Vass Viktória személyközi kommunikáció tanfolyamra jártak: „Tetszik itt. A tanfolyam érdekes volt. Volt elméleti és gyakorlati része is. Megérte eljönni, tavaly is voltunk a nyári egyetemen, akkor weblapkészítő tanfolyamra jártunk. Szerintem jövőre is eljövünk.”
Természetesen a tanulás mellett most is számos szórakozási és kikapcsolódási lehetőség közül választhattak a nyári egyetemisták. A szervezők úgy gondolták, idén kialakítanak egy Bulizónát a városközponttól távol, a szálláshely szomszédságában, ahol minden este karaoke, diszkó, nosztalgiabuli vagy éppen valamilyen koncert várta az érdeklődőket. Három, a Megasztárból jól ismert előadó – Schmidt Vera, Szabó Leslie és Nagy Edmond – részvételével rendezték meg a Megasztár estéket. Természetesen a kulturális programok kínálata is bő volt, táncház, színházi előadások, klubestek színesítették a programot. Ezeken kívül a filmklub minden délután új film vetítésével várt minden érdeklődőt.
„Én már harmadik alkalommal vagyok itt a nyári egyetemen, és nagyon tetszik. A programok nagyon jók, eddig egy kivételével valamennyi bulin ott voltam, jó ötlet volt a Bulizóna, így nem kell annyit gyalogolni a városba. Ha tudok, jövőre is eljövök.” – nyilatkozta lapunknak Jónás Marika, a nyári egyetem egyik résztvevője.
Hétvégén sem maradtak program nélkül a nyári egyetemisták. Őseink nyomába eredhettek Kabátfalun, ahol íjászkodhattak, lovagolhattak és sok hasznos információval gazdagodhattak őseinkről. Akik a második hétvégén is Komáromot választották, monostori erődtúrán vehettek részt. A kirándulásokon túl számtalan sportolási lehetőséget, mint például röplabda, kosárlabda, jóga, kerékpártúrák – biztosítottak a résztvevők számára a szervezők.
„Mint ahogy azt Németh János István, a NKA Közművelődési Szakmai Kollégiumának kurátora megnyitó beszédében elmondta, a Selye Nyári Egyetem mind tartalom, mind színvonal szempontjából felülmúlja a hasonló magyarországi rendezvények többségét. A Selye Nyári Egyetem nem csupán egy nyári programlehetőség, hanem esély saját képességeink fejlesztésére. Tanfolyamaink egyre szélesedő kínálatával szeretnénk a szlovákiai magyarság számára biztosítani az anyanyelven való továbbképzés szélesebb lehetőségét.” – összegezte a nyári egyetem célkitűzését Fabó Mária, a rendezvény főszervezője.
Ez a nyár is jól kezdődik! – hirdette a III. Selye Nyári Egyetem szlogenje, a résztvevők beszámolói alapján mindezt sikerült. A résztvevők a színvonalas tanfolyamok mellett és minőségi bulikon is részt vehettek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.