Ez a kertész realista

Átveszem a csomagot, minden tartozékával, zsáknyi iskolatáskával, olyan nehéz, mintha kőfejtőből cipelné haza a napi munka után természetben kifizetett járandóságot, no meg a kiskabátot, mert hiába lessük-várjuk a meleget, az reggelente fejére húzza a takarót, befordul, délig esze ágában sincs ébredeznie. Végighallgatom a használati utasítást is. Házi feladat háromféle, szlovák, matematika, olvasás. A szlovákkal hipp-hopp végzünk, viszont a matematika munkafüzetnek lába kelt.

Kipakolunk a táskából, üdítőmaradék, kenyérmorzsa, törött ceruza marokszám, nyitott töltőtoll, hatalmas mennyiségű, különböző méretű hadszíntér, Napóleon is megirigyelhette volna a kidolgozott stratégiát, lehet, hogy nem Szent Ilona szigetén töltötte volna last minutjeit. Matematika sehol. A padban nem maradt semmi, ma takarították ki, az utolsó irkafirkáig. Sebaj, Tóbiás, holnap nincs is számolás, ugorgyunk.

Jöjjön, aminek jönnie kell, a vers. Melyik költeményt kell megtanulni? Kertész leszek? Hát az isteni. Nem is kell a könyv. Hogyan szeretnéd? Énekelve, Koncz Zsuzsa után szabadon, vagy elég, ha a szöveget mondom? És már fújom is az első sorokat. A reakció: heves tiltakozás. Nem ezt kell fejből tudni. Hanem? Más is lesz kertész? Nézzük csak!

Hát lesz. De nem olyan – még szerencse, hogy csak a címet loppintották el. Mert az elsős olvasókönyv kiskertésze nem fát nevel, nem a kelő nappal kel, nem a beoltott virágot dédelgeti, és nem gyötrik rémképek, melyek szerint elpusztul a világ, viszont nem is tesz mélyen emberi gesztust, hogy virágot helyez a világvége sírjára. Ez a kertész realista. A költői magasságokból egyenest a kert közepébe zuttyan, a termőföldre. Kapja magát meg a drótot, és bekerít egy kis kertet, majd nótaszóval fütyörészve – nem ásóval, gyönge még szegénykém, nem bír a nehéz kerti szerszámmal – fölássa a földet. Rak bele hagymát. (Fok-, dug-, virág-? Kinek-kinek tetszése szerint, a nem kívánt válasz törlendő.) Meg is öntözi, ahogy az egy tettre kész elsős kispajtáshoz illik. Két strófa kötelező.

Közös megegyezéssel lemondunk a további piros pecsétekről, lesz még rá alkalom, ami nem megy, ne erőltessük, örülök, hogy a hagymaduggatásig és a magvetésig eljutottunk, igaz beleizzadtunk mind a ketten, mintha végigkapáltuk volna a délutánt. A gyerek még kicsi, egyelőre rendőrnek készül, de az is lehet, hogy harcos lesz, csak az idő kerekét kell visszaforgatni.

A kertészetet viszont alighanem messziről elkerüli.