Évekig gyilkolt egy macedón újságíró, meg is írta az eseteket

Szkopje |

<p class="lead">Éveken át idős nőket gyilkolt egy macedón újságíró, s a bűncselekményekről szóló tudósításaiért még tisztességes szerzői honoráriumot is felvett.</p>

Vlado Tanevski, az Utrinski Vesnik című szkopjei napilapnak a nyugat-macedóniai Kicevóban működő tudósítója bizonyítottan megölt két, a hatvanas éveiben járó nőt, miután megerőszakolta és kegyetlenül bántalmazta őket. A rendőrség további két, hasonló korú nő megölésével gyanúsítja.

A fővárosi szerkesztőségében "jó tollúként" számon tartott vidéki tudósító rendszeresen írt a gyilkosságokról, a megerőszakolt, összevert, műanyagkábellel megfojtott és nejlonzsákba tett áldozatok családtagjaival folytatott beszélgetésekről. Mindig jól értesült volt, kollégáinak nagyon tetszettek részletdús, bennfentességről tanúskodó beszámolói.

Végül épp ezek terelték rá a gyanút. Tanevski ugyanis olyan dolgokról is beszámolt tudósításaiban, amelyekről a nyomozók se tudtak, csak az ismerhette őket, aki tevékeny résztvevője volt a bűncselekményeknek.

A gyilkos ráadásul feledékenynek is bizonyult: miután 2004-ben két - bűnösségét a per folyamán végig tagadó - embert elítéltek két idős asszony meggyilkolásáért, újabb gyilkosságai után az ő bűnösségükre utaló megjegyzéseket tett tudósításaiban, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy börtönben őrzött raboknak ritkán van alkalmuk kínzással és gyilkossággal befejezett nemi erőszak elkövetésére.

A sajtónak nyilatkozó nyomozók, ha homályosan fogalmazva is, de sejtették, hogy pszichikailag legalábbis labilisnak mondható személlyel van dolguk. Vlado Tanevskinek nagyon rossz a viszonya idős, takarítónőként dolgozó anyjával, s bizonyított és feltételezett, az anyjával azonos korú áldozatai is mind az általa - munkája miatt - sűrűn látogatott közintézmények takarítónői voltak. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?