Eurómilliárdos minisztérium

Az európai uniós alapok hatékony kihasználása és olyan állami lakástámogatás, amely a lehető legtöbb magánpénzt vonzza a lakásépítésbe – a Gyurovszky László vezette építésügyi és régiófejlesztési minisztérium két legfontosabb feladata. Mit sikerült ebből megvalósítani az elmúlt négy évben?

Már megint egy rossz pályázat... A miniszter összevonja a szemöldökétSITA-felvételA kormányzás első évében nagyjából 8,2 milliárd, azóta pedig évente mintegy 7–7,2 milliárd koronát fordít az állam a lakásépítés támogatására. Közben azonban jelentősen megváltoztak az állam prioritásai. Míg korábban a jelzáloghitelek kamattámogatásait és a lakás-takarékpénztárak ügyfeleinek juttatott támogatásait is bőven osztotta, az elmúlt négy évben e téren visszafogta magát. Évről évre kisebb összeggel dotálták a jelzáloghiteleket. 2003-ban még csak a hiteltérítés egész időszakára garantált kamattámogatást szüntette meg az állam, tavalyra azonban már teljesen felszámolta a támogatást. A döntés teljesen megalapozott volt, hiszen a jelzáloghitelek kamatai az elmúlt években drasztikusan csökkentek. Továbbra is fennmaradt azonban három olyan dotációs program, amelyen keresztül a tárca nagyjából egymilliárd koronát osztott szét évente.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerének az Állami Lakásfejlesztési Alap fenntartása számít. Ez mára évente csaknem 5 milliárd koronával támogatja a hazai lakásépítést. Szlovákiában a lakástámogatási rendszerben 1996 óta az alap a felépített lakások 46 százalékának építésénél vett részt különböző módon. Továbbra is fennmarad az az előnyük, hogy a hiteleiket gyorsan és egyszerűen el lehet intézni. A kérvényezőktől csak azt követelik meg, amit a törvény előír, ráadásul a bankokhoz képest előnyösebben lehet kezeskedni a kölcsönökért. A lakástámogatás egyik legnagyobb hiányosságaként ugyanakkor a dotációk elnyeréséhez szükséges feltételek gyakori módosítása említhető. A községi bérlakások építése esetén az önkormányzatoknak hosszabb távra kell tervezniük, így fontos számukra a kiszámíthatóság. A szabályok folyamatos változtatása, más szemszögből tekintve ugyanakkor előnynek is számíthat, hiszen ezekkel épp a támogatások hatékonyságát növelték, hozzáférhetőbbé téve azok számára is, akik ezeket korábban nem engedhették meg maguknak. A minisztérium másik szakterülete, a régiófejlesztés Szlovákia egyik legégetőbb problémáját próbálta meg enyhíteni. Továbbra is hatalmas életszínvonalbeli különbség van ugyanis Pozsony és az ország többi régiója között. Nagy általánosságban elmondható, hogy kelet felé haladva csökkennek a bérek és nő a munkanélküliség. A déli magyarlakta régiókban ugyanakkor már az ország nyugati felében is vannak leszakadt régiók. Ezek felemelésében az egyik leghatékonyabb eszköznek az európai uniós alapok támogatásai számítanak. A kezdeti problémákat leküzdve, a tárca fokozatosan felpörgette a támogatások fogadását. Az elmúlt években e téren a 2004 és 2006 közötti időszakra szóló Nemzeti Fejlesztési Terv számított mérvadónak. Az uniós támogatások célja eszerint, hogy Szlovákia 2006-ra az egy főre számított bruttó hazai termék tekintetében elérje a régi uniós tagállamok átlagának az 54 százalékát. Az EU nagyjából 45 milliárd koronát folyósított Szlovákiának, ami a hazai forrásokkal kiegészítve elérte a 62 milliárd koronát. Ugyanakkor az önkormányzatok képviselői felróják az államnak, hogy a támogatások elosztásáról továbbra is központilag döntenek, vagyis az egyes régióknak ebbe nincs nagy beleszólásuk. Az elkövetkező években ezért szeretnék elérni, hogy legalább a pénz egy részéről a régiók dönthessenek. A minisztérium az elmúlt négy évben széles körű felvilágosító kampányt folytatott az önkormányzatok körében, hogy mit kell tenniük a támogatások elnyeréséért. E téren még a következő kormánynak is lesz mit tennie, hiszen továbbra is sok a rosszul kidolgozott kérvény. Idén április elejéig a minisztérium 2629 kérvényt utasított vissza, 56,776 milliárd korona értékben. Ugyanekkor a strukturális alapok forrásaira érkező kérvényekből 3511-et fogadott el, több mint 60,7 milliárd korona értékben. Pozitív elemként értékelhető ugyanakkor, hogy a tárca kidolgozta és a kormány e héten már el is fogadta a 2007 és 2013 közötti időszakra szóló Nemzeti Stratégiai Referenciakeretet, amely alapján az elkövetkező években Szlovákia 11,237 milliárd eurót hívhat le az uniós alapokból. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?