Etnikai konfliktusok és megbékélés Afganisztánban

Az immár negyedszázados afganisztáni válság lényege abban rejlik, hogy Ázsia szívében, nagyhatalmi érdekütközések metszéspontján létrehozott mesterséges ütközőállamról van szó. A Hindukustól északra számos nemzetiség és etnikai csoport él, míg délen magukat az afgánokat (vagyis a pastunokat) úgy szakította szét 1893-ban a Durand-szerződés, hogy a pastun törzsek mintegy kétharmada Brit Indiához került. (E részből jött létre 1947-ben Pakisztán.)

Afganisztánt példátlan etnikai tarkaság jellemzi. Mindezek következtében a geopolitikai, stratégiai természetű, külső hatalmak által belső szereplőkkel vívott fegyveres és politikai konfliktusok etnikai ellentétekben manifesztálódtak. A szemben álló felek mindegyike igyekezett kijátszani az etnikai kártyát. Az elszigeteltség és a központi hatalom gyengesége miatt archaikus társadalmi struktúrák rögzültek, faluközösségek, törzsi rend, nomád állattartás a jellemzői.

Az ország lakosságát 27 millióra becsülik. Mintegy hat és fél millió a kívülről érkezett menekült, hat és fél millió a nomád és több millió belső menekült is él az országban. A lakosság mintegy 55 százaléka az afgán (pastun), míg az afgán etnikum többsége (mintegy 26-28 millió fő) a jelenlegi Pakisztán területén él. A CIA Factbook által megadott 38 százalékos arányt sokan idézik, holott ezek az adatok nem helytállóak. Nem veszik tekintetbe a mintegy harmincszázaléknyi nomádot és a menekülteket, akiknek 85 százaléka szintén pastun.

Második legnagyobb nemzetiség a tádzsik, a lakosság 19 százalékát alkotják. A folyóvölgyekben és az oázistelepüléseken élnek, letelepedett földművesek. Nincsenek törzseik. Nagyobb tömbben a badakhshani hegyvidéket, a Kabultól északra elterülő termékeny fennsíkot és a Panjsheer völgyét lakják. Azok a statisztikák, amelyek arányukat az irreális 25 százalékban láttatják, általában tádzsiknak veszik a szintén dari nyelven beszélő csarajmak törzseket, akik a lakosságnak mintegy négy százalékát alkotják.

Az üzbégek aránya 11 százalék. Letelepedettek, de a törzsi rend hagyományai élnek körükben. Nyelvük a törökség délkeleti, úgynevezett csagatáj ágába tartozik. Nagy számban találhatók körükben perzsa kultúrájú városlakók, úgynevezett szártok.

A hazarák az ország lakosságának 8 százalékát alkotják. Őseik a XIII–XIV. században a Hulagidák perzsiai mongol államát szolgálták, ott vették fel a síita iszlámot Gazan Khan uralma alatt. Az ő hadvezére, Nikudar-oglan turko-mongol nomádjai Timurida telepítés révén a XIV. század végén kerültek a mai Afganisztán területére. Nevüket az ezer (perzsául hazar) szóból kapták, mivel a mongol hódítás következtében kipusztult, öntözéses földművelést folytató perzsa nyelvű lakosság helyére ezrével telepítették be a sztyeppei harcosokat a mai Afganisztán területére. Itt keveredtek a helyi tádzsik lakossággal. Tévhit, hogy Dzsingisz kán seregének leszármazottai. Az ország középső, elszigetelt hegyvidékén, Ghor, Bamian térségében élnek. Az irániakhoz hasonlóan tizenkét imámos síiták. Mongolid embertani jegyeiket megőrizték, de már dari nyelvűek. A törzsi rend, a turko-mongol katonai szerkezet maradványai élnek körükben.

A csarajmakok (nevük jelentése négy északi nomád törzs) is a turko-mongol seregek és a helyi tádzsik lakosság leszármazottai. De ők a Timurida korban vették fel az iszlámot, ezért szunniták. Embertani jegyeik a hazarákéhoz hasonlóak. Ők is dari nyelvűek.

A türkmének aránya 3 százalék, egy részük ma is nomád. A törzsi rendet teljes mértékben megőrizték, de ők nem láthatnak el határőrszolgálatot saját törzsi kötelékeikben. A tádzsikokhoz, üzbégekhez, hazarákhoz, csarajmakokhoz hasonlóan sorozták őket a reguláris hadseregbe. Nyelvük a törökség délnyugati, úgynevezett oguz ágába tartozik.

Amikor 1878-ban a Goldsmid-szerződés rendelkezett Beludzsisztán megosztásáról, Afganisztánnak is juttattak belőle. Az ország lakosságának mintegy egy százalékát alkotják a darihoz hasonlóan ugyancsak nyugat-iráni nyelven beszélő beludzsok, akik nagy nomád állattartást folytatnak.

Ezenkívül több kisebb türk (kirgiz, karakalpak, qizilbas stb.), iráni (ormuri, paracsi) és a pastunokkal rokon kelet-iráni (mundzsani, wakhi, sugnani, iszkashimi, jazgulami, roshani, wartang) népcsoport él a pamíri korridorban. A pastu nyelv is kelet-iráni. Legközelebbi nyelvrokonaik a pamíri népek és a Kaukázusban élő oszétek (a jászok leszármazottai). Keleten dard (nurisztáni vagy kafir) csoportok élnek. Az indo-iráni pashai és tirahi csoportok és az ormuri és paracsi etnikum átmenetet alkotnak a kelet-iráni és az ind népek között.

A hazarákhoz és a csarajmakokhoz hasonlóan mongol eredetűek a mogolok. Mikor a nagy magyar orientalista, Ligeti Lajos 1938-ban meglátogatta falvaikat a herati tartományban, még beszélték az ősi nyelvet, akárcsak a Kabul környéki qizilbas falvakban. Közben átestek a nyelvcserén, és ma már dari nyelvűek.

A tádzsikok, hazarák, csarajmakok, mogolok, qizilbasok ma már mind dari nyelvűek. Afganisztán első hivatalos nyelve 1933-tól a pastu a dari mellett. Az 1964-es alkotmány értelmében az államalkotó nemzet, az afgánok nyelve a nemzeti és hivatalos nyelv, míg a dari csak hivatalos nyelv. Vallás és etnikum elválaszthatatlan egymástól.

Az afgán társadalom strukturáltságában nem a foglalkoztatottság a döntő, hanem az életmód. A lakosság 85-90 százaléka az agrárszektorban tevékenykedik, a nemzeti termék 70 százaléka innen származik. Az ország lakosságának 85 százaléka vidéken él, mintegy 15 százaléka városlakó. A lakosságnak mintegy 28 százaléka nomád állattartást folytat.

Korábban voltak olyan tervek, hogy a nagyhatalmi érdekövezetek határai mentén a Hindukustól északra fekvő, soknemzetiségű térséget elválasztják a zömmel pastunok által lakott déli országrésztől. Ám északon egyik nemzetiség sem él kompakt tömbben, és az északi körzetek lakosságának is mintegy fele pastun. Ezért Afganisztán megosztása kivitelezhetetlen, nem lehetne szétdarabolni, mint Jugoszláviát.

A megbomlott geostratégiai regionális és nagyhatalmi erőegyensúly, a modernizációs modellek válságának tényleges problémái a negyedszázados polgárháború során az ország népei, nemzetiségei, etnikai csoportjai, törzsei közötti történelmi ellentétek fellángolásában manifesztálódtak. A háttérben húzódó nagyhatalmi és regionális hatalmi érdekellentétek helyettesítő konfliktusokban jelentek meg, minden külső hatalomnak megvolt a helyi törzsek, nemzetiségek, hadurak között a maga képviselője. Ezt nevezi az amerikai terminológia proxy warnak (helyettesítő háborúnak). Ezért Afganisztánban az etnikai és törzsi konfliktusok, regionális harcok megszüntetése, a nemzeti megbékélés megteremtése, a nemzeti egység helyreállítása is csak nemzetközi összefogással lehetséges.A szerző Ázsia-szakértő