Erdő Péter: Karácsonykor Isten állást foglalt a család mellett

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke egyebek mellett beszélt a Család éve elnevezésű tematikus esztendőről, az egyház gazdasági válságra adott válaszáról, a romaintegráció ügyéről és az aktuális boldoggá avatási eljárásokról.

Bíboros úr, mi a katolikus egyház üzenete 2011 karácsonyán a társadalom számára?
A karácsonyi ünneplés mindig is a családi meghittség legnagyobb napja, a legszebb alkalom a családi együttlétre. Amit karácsonykor ünneplünk, az Isten állásfoglalása a család mellett. Jézus szegénynek született, egy elnyomott, kis nemzet fiaként, lemondott arról, hogy kényelmes körülmények között nevelkedjen, arról azonban nem mondott le, hogy családban nőjön fel. Isten értékítélete szerint tehát a család hozzátartozik az emberiséghez.     Ma már egyre jobban kimutatják azt, hogy a közösségi viselkedés értékeit leginkább a családban tudjuk elsajátítani, a szolidaritást, az egymásra való odafigyelést, egymás szeretetét, segítését, megértését. Egy családon kívül nevelkedett ember számára szinte egyéni hősiesség kell ahhoz, hogy jó közösségi ember váljon belőle. Nem véletlen az sem, hogy manapság, főként a fejlett országokban tendencia, hogy a családon kívüli, árva, nehéz sorsú gyermekeket egy másik családban vagy egy családhoz hasonló, meghitt környezetben nevelik, mert egy személytelen intézményben sok értéket sohasem tudnak elsajátítani.

Milyen programjai voltak a tavaly december 26-án kezdődött és idén december 30-án befejeződő család éve elnevezésű tematikus esztendőnek? Hogy ítéli meg, mennyire hatékonyan tudta az egyház megszólítani a családokat?
A család évét egyrészt azért hirdettük meg, mert II. János Pál pápa 30 évvel ezelőtt adta ki a Familiaris Consortio kezdetű apostoli buzdítást, amelyet az év során újratanulmányoztunk, másrészt pedig azért, mert a családok ma nagy bajban vannak, az ország lakossága csökken, a gyermekvállalástól nagyon sokan visszariadnak. A vizsgálatok azonban azt mutatják ki, hogy a magyarországi fiatalok több gyermeket szeretnének, mint amennyit ténylegesen vállalnak. Az emberekben tehát van családszeretet, csak az egzisztencia bizonytalansága visszatartja őket. Az egyház ehhez kapcsolódóan újra és újra hangsúlyozza, hogy az emberi élet nem csak az anyagi javakkal mérhető. A tematikus év keretében tartott az egyház katekéziseket (hitoktatásokat), rendezett két országos konferenciát és egyházmegyei programokat is. Az érdeklődés országos szinten jelentős, egyes plébániákon pedig egészen kiemelkedő volt. A család éve egyik eredménye lehet, hogy nagycsaládosok közösségei alakulnak a plébániákon, amelyek nem csak egymást segítik, hanem a körülöttük élő rászoruló embereket is. A család ugyanis elsősorban nem probléma, hanem erőforrás, ezt a pozitív jellegét pedig fel kell fedeznünk, és örömmel kell fogadnunk, hogy ebből energia sugárzik.

Lesz-e a katolikus egyháznak jövőre is tematikus éve?
XVI. Benedek pápa a Hit évét hirdette meg, ami jövő ősszel kezdődik. Ehhez kapcsolódóan októberben Rómában tartanak egy püspöki szinódust, amelynek témája az új evangelizáció lesz. Az Apostoli Szentszék keretein belül működő Új Evangelizáció Pápai Tanácsa tapasztalatai alapján ösztönzi azt, hogy Európa különböző nagyvárosaiban már a legközelebbi nagyböjt során legyenek missziós programok. Az új evangelizáció lényege: a plébániai közösségek nem csak a hitéletüket élik, hanem rájönnek arra, hogy küldetésük van a körülöttük lévő világ felé; az új evangelizáció ugyanis a hit személyes továbbadásának készsége és elszántsága. Úgy gondolom, nagyon is alkalomszerű és időszerű a Hit éve, mert át kell gondolnunk saját hitünk lényegét. A mai elvallástalanodás abból fakad, hogy az élet nagy kérdéseit sokan nem teszik fel maguknak, a realitással való kapcsolatunk is sokszor meggyengül, ami sok esetben a tömegkommunikációs eszközök hatásainak tudható be. Sokszor olyan viselkedésekkel találkozunk, amelyek nem felelőtlenségből vagy gonoszságból születnek, hanem azért, mert az illető nem veszi észre, hogy saját tetteinek mik a következményei. A realitás talaján azonban fel kell tennünk a kérdést önmagunknak, hogy mi a fontos a számunkra, mit akarunk megőrizni, vagy mit akarunk másként csinálni a továbbiakban. Néha egy-egy nehezebb év is rákényszerítheti erre az embert.

A gazdasági nehézségekkel küzdő embereknek milyen eszközökkel tud segíteni az egyház?
Egyebek mellett az otthontalanul maradt, az északkelet-magyarországi árvíz sújtotta családoknak több mint 500 házat, lakást épített a Katolikus Karitász, az MKPK legutóbbi ülésén pedig egy kiegészítő összeget is megszavazott további felújításokra, mert számos olyan ház akadt, amelyről évközben derült ki, hogy életveszélyes. Ezenkívül a Központi Katolikus Alapítvány, amelynek tőkéjét megdupláztuk, ösztöndíjjal támogat mintegy kétezer rászoruló tanulót. Az ingyenes és önkéntes munkán alapuló plébániai karitászcsoportok is sokat segítenek a bajba jutottakon, ezeknek a közösségeknek a tagjai ugyanis pontosan tudják, kinek mire van szüksége, mert az emberekkel napi kapcsolatban állnak. Idén a nemzetközi önkéntesség évéhez kapcsolódóan mi is nagy hangsúlyt helyeztünk a karitász tevékenységére. Délnyugat-Magyarország egyes településein létrejöttek szociális foglalkoztatók, ahol csökkent munkaképességű embereknek különböző cégek adnak munkát egyházi szervezésben és egyházi épületekben. A munkahelyteremtésben tehát az arra nyitottnak mutatkozó vállalkozókkal szívesen együttműködünk.

A társadalom perifériáján él számos roma, az ő pasztorációjuk hogyan haladt előre az elmúlt időszakban?
Évtizedek óta tevékenykednek egyházmegyei cigánypasztorációs referensek és központok, valamint léteznek helyi kezdeményezések is. Az egyik budapesti templomban biztosítjuk a sajátos pasztorációt, ahol a szentmisék után vannak közösségi foglalkozások is. A zarándoklatok és a hitélet különböző eseményei során, ahol roma és nem roma emberek együtt lehetnek, érzik a hívek, hogy összetartoznak. Az MKPK testületében működik egy romaügyi referatúra, amelyet Székely János püspök vezet, ő nagy szertetettel foglalkozik a témával, a jezsuita rend, illetve Kelet-Magyarországon a Görög Katolikus Egyházmegye pedig szakkollégiumot tart fenn az egyetemre járó roma fiatalok részére. Közoktatási intézményeinkben a roma és a nem roma gyerekek együtt tanulnak, az évek során pedig voltak olyan nem roma szülők, akik emiatt kivették a gyereküket iskolánkból. Helyenként azonban arra is van példa, hogy a szülők visszahozták gyermeküket, mert az iskolánk stabil, jó színvonalat tudott biztosítani oktatásban és nevelésben egyaránt. Idén több helyen is nyitottunk napközi otthonokat, ahol a hátrányos helyzetű gyermekek szinte családias környezetben tölthetik idejüket, és sok olyan készséget megtanulnak, amit esetleg otthonról nem hoztak magukkal.

A közelmúltban több magyar egyházi személyiséget is boldoggá avattak. Az eddig elindított boldoggá avatási eljárások közül melyek azok, amelyek a legelőrehaladottabb állapotban vannak?
Vértanúink közül kiemelkedik Brenner János káplán ügye, amely már a római szakaszban van, és a vértanúság ténye nagyon komolyan dokumentált. Bízom abban, hogy előbb-utóbb megszületik az ide vonatkozó boldoggá avatási határozat. A ferences vértanúk, Kiss Szaléz és társai esetében több szerzetest közös eljárás keretében vizsgálnak. Ők mindannyian vértanúhalált haltak a második világháború után közvetlenül. Vértanúság esetében fontos az, hogy a katolikus hitükért vagy katolikus szerzetesi voltuk miatt szenvedték el a mártírhalált. Úgy látom, az ehhez kapcsolódó történész munka komolyan előrehaladt, tehát nagyon jó esélyei vannak a bizonyításnak. A pasaréti ferences templomban nemrég ünnepi zsolozsma keretében nyitottuk meg a szerzetesek kanonizációs eljárásának főegyházmegyei szakaszát.

Bíboros úr nagy hangsúlyt helyez az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében az egyes plébániák látogatására. Milyen tapasztalatokat szerzett a vizitációk során?
A vizitációk története sok évszázaddal ezelőttre nyúlik vissza, s ezek többek között az egyes közösségek létszámát, hitét, nyelvét, kultúráját és körülményeit vizsgálják. Jelenleg a 2000-es években megjelent római direktórium ad arra útmutatást a püspököknek, hogy miként kell ezeket a látogatásokat végezni. A legelső látogatás mindig az Oltáriszentséget illeti a templomban. A vizitáció során tartunk egy közös liturgikus ünneplést is, szentmise keretében. Előfordult az is, hogy felnőtt emberek keresztelkedtek meg és bérmálkoztak ilyenkor. Egyebek mellett megvizsgáljuk a telekkönyvi kivonatokat, az ingatlantulajdonok helyzetét, az egyházi épületek állapotát, és megnézzük, milyen bevételei és kiadásai vannak a plébániának. Az egyházközségi képviselőtestülettel, állandó munkatársaival és karitászcsoportjával is találkozunk. Lehetőleg minden, az adott plébánia területén lévő katolikus templomot és kápolnát felkeresünk, és megtekintjük, hogy a köztéri keresztek és vallási tárgyú szobrok milyen állapotban vannak. Ahol önkormányzati vagy állami intézménnyel van az egyháznak kapcsolata, például papjai bejárnak az iskolába hittanórát, vagy a szociális otthonokba szentmisét tartani, találkozunk a képviselőikkel, csakúgy mint azon helyi cégek vezetőivel, akik ezt igénylik. Az ágyhoz kötött betegeket is meglátogatjuk, akikhez a pap szokott járni. Általában mintegy három napot vesz igénybe egy-egy vizitáció.

(Csatári Bence interjúja)