Erdély legnagyobb hegyi találkozója a Gajna-tetőn

A gyönyörű népviseletbe öltözött lányok háztartási munkákat vállaltak, mostak, főztek, takarítottak, de a kisgyermekekre is vigyáztak. A lányok szüleivel kellett vásárt kötni, persze, feketén, mert a szocializmusban cselédek már nem voltak, leánykereskedelem pedig még kevésbé. A mezőségiek jól szemügyre vették az érdeklődőt, bárkinek nem adták oda. Mégis gyakran megtörtént, hogy a házi munkára felvett széki cselédlányok a háziúr vagy a fia ágyában kötöttek ki.

Mély gyökerei voltak az efféle lánykereskedelemnek Erdélyben, s nem csupán a magyarok városaiban. Majd kétszáz éve, hogy az Erdélyi Szigethegységben élő románok, a mócok, az Arad és Fehér megye határán, a Bihari-hegységben, Felsővidra és Hosszúsor között elterülő, fenyvessel körülvett 1486 méter magas Gajna-tetőn találkozni kezdtek július végén, az Illés napjához legközelebb eső vasárnapon. Fából faragott csöbreiket, hordóikat, gereblyéiket, faedényeiket és más népművészeti tárgyaikat cserélték el ott gabonára. Aztán rájöttek, hogy az egymással ritkán találkozó hegyi népeknek kiváló alkalom ez a feleségkeresésre is. ĺgy születhetett meg és intézményesülhetett a gajnai leányvásár: ezt, mint Erdély legnagyobb hegyi találkozóját azóta is minden évben megrendezik.

Először 1816-ban írtak az eseményről, amely később Jókai figyelmét is felkeltette.

A Felsővidrán élő 80 éves Nicolae Jude tízesztendős korától jár a leányvásárba. Élénken emlékszik mindenre: a környék havasainak lejtőin élő pásztorok tehetősségük szemléltetése végett nyájukkal együtt érkeztek, az eladó lányok családja pedig a hozományt is felszekerezte a hegytetőre. Ha a lány megtetszett valamelyik pásztornak, a vásár azonnal megköttetett, s az egész nap „ügyeletes” ortodox pópa a fiatal párt mindjárt össze is adta. Hatalmas esküvőket rögtönöztek ilyenkor a hozzátartozók, a nóta, a tánc másnap reggel ért véget, amikor mindenki hazaindult.

Az öreg szerint mindenki boldog volt. Mindegyik kocsmáros felcipelte az italkészletét, és saját zenészeket szerződtetett a nagy napra, s az üzlet remekül ment.

– Aztán a kommunizmus mindent tönkretett – kesergett Nicolae bá’.

Pedig a gajnai leányvásár szokását az elmúlt rendszer is megőrizte. Annyi különbséggel, hogy leányvásárról szó sem lehetett, a papok sem várakozhattak többé a hegyen. De volt kirakodóvásár, és gyönyörű népművészeti tárgyakat lehetett kapni.

Traian Ogra, aki szintén Felsővidrán él, és ugyancsak kilencedik évtizedét tapossa, azt mondja, ma már a népművészet sem a régi. Máris kezdi kiszorítani a műanyag. A leányvásár pedig teljesen kihalt Romániában.

Nos, ebben az öreg téved. Van leányvásár, mégpedig virágzó, csakhogy manapság valóban adják-veszik a lányokat. Interneten kínálják „az árut”, maroktelefonon zajlik az alku, a pópát pedig teljesen kikapcsolják belőle. Igaz, holtomiglan-holtodiglanra sincs szükség, mert a lányokat csupán percekre, órákra, esetleg egy álló napra adják el.

„Nehezebb” fiúk módszere, hogy kedves szavakkal csalják fel bérelt lakásokba a tudatlan fiatal lányokat. Ott azonnal megverik és megerőszakolják őket, és rájuk zárják az ajtót. Másnap a lecke megismétlődik. Ezt nevezik puhításnak. Két-három hét múlva a lány „megpuhultnak” számít, és akkor kezdődik a „leányvásár”. A lány előtt két lehetőség áll: ha feltétlenül engedelmeskedik a futtatójának, odahaza „szép” karrierre számíthat, ha viszont renitens, a strici 600–1500 dollár közötti összegért eladja, rendszerint olyasvalakinek, aki kiviszi őt az országból. Utóbbi esetben a lány szerbiai, koszovói, macedóniai, boszniai, jobb esetben olaszországi vagy spanyolországi bordélyban köthet ki. Persze, ott is ugyanaz lesz a dolga. Ha nem teszi, megverik, megerőszakolják, aztán megint megverik, és újra megerőszakolják. Ha azután sem tenné a dolgát, továbbadják vagy megölik.

Ez az újmódi leányvásár a romániai feketegazdaságnak ma már egyik legjövedelmezőbb ágazata. Pontos statisztikák természetesen nem készülnek róla, de úgy becsülik, az európai prostitúcióban Románia biztosítja a munkaerőnek legalább a negyedét. Könynyíti ezt, hogy a román lányok ma már vízum nélkül utazhatnak a Schengen-államokba. A rendszer felgöngyölíthetetlen. A lányokat pedig, mivel rendszerint korábban nem volt dolguk a bűnüldöző szervekkel, a határon simán átengedik.

Divatba jött Erdélyben az is, hogy fiatal lányok, főképpen egyetemisták, akik szűkös anyagi helyzetükből így próbálnak kilábalni, újság- és internethirdetések útján keresnek „szponzorokat”. Főleg negyven-ötven év körüli, jól szituált, de elfoglalt vállalkozókat, akik azért a heti egy-két órányi diszkrét pásztoróráért csinos összegeket hajlandók kifizetni.

A konzervatív erdélyi társadalom szörnyülködik, s igyekszik nem észrevenni, mi folyik.

Kolozsvár, 2004. január