Zsigárd. A nemrég lezajlott Zsigárdi Nyár című többhetes kulturális rendezvénysorozat keretében több kiállítás is nyílt a Zsigárdi Kulturális Közösségi és Tájékoztató Központban (KIC). Ezek egyike a központ mellett működő zsigárdi festőiskola tagjainak kiállítása volt.
Engedik kibontakozni a tehetséget
Azt is elárulta, eddig ceruzával, zsírkrétával, temperafestékkel vagy akvarelltechnikával dolgoztak, de a jövőben az akrilfestéket is ki akarják próbálni. „Az utóbbi félévben szinte kizárólag speciális zsírkrétával dolgoztunk, mert ez annyira megtetszett a gyerekeknek, hogy csak ezzel akartak rajzolni. Nem is egyszerű beszerezni ezeket a krétákat, előfordult, hogy egy sötétbarna szín miatt Pozsonyba kellett utaznom készletet vásárolni. Drágább volt az út, mint a kréta” – mutatja a rajzokat, a tanítványai alkotásait, amelyeken a laikus is láthatja, hogy azok nem egy óra alatt készültek. Valček tanító úr állítja, hogy ilyen falvakban, mint Zsigárd is, mindig akadnak különleges tehetségű gyerekek. Meg is mutat néhány rajzot, amelyek az említett kiállításon szerepeltek. Valóban van közöttük olyan, amelyik kitűnik a többi rajz közül.
Azután azt is érdekes összehasonlítani, hogyan rajzolt egy-egy gyerek akkor, amikor elkezdte az iskolát, és mekkorát változott egy év alatt. A másik tanár, a hivatásos festő és szobrász Čeněk Žiaček által vezetett felnőtt csoportban is akad kimagasló tehetségű diák, mégpedig egy zsigárdi fiatalember, Tóth Gábor. Ő az egyéves festőiskolai tanulása alatt akkorát fejlődött, hogy önálló kiállításon mutatta be olajfestményeit. (Ez a tárlat jelenleg is – legalább július végéig – megtekintető a KIC-ben.) „Persze ahhoz, hogy valaki ilyen rövid idő alatt ilyen szintre jusson, őstehetségnek kell lennie” – állítja Kiss László, a KIC vezetője, miközben Tóth Gábor képei között kalauzol. A tehetséges fiatalember szakmája asztalos, a festészetet kedvtelésből műveli, de rendkívül realisztikus csendéletei és különös hatású absztrakt festményei is különleges festői tehetségéről árulkodnak.
Jelenleg a zsigárdi festőiskolában is nyári szünet van, de szeptembertől újra indul a heti két alkalommal folyó oktatás. Az esetleges érdeklődők Kiss Lászlónál a 0915/777 701-es telefonszámon kérhetnek bővebb információt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.