Engedélyezhetik a melegházasságot az USA-ban

Washington |

<p>Megkezdte az azonos neműek házasságának törvényességével kapcsolatos, az amerikai média által történelminek minősített, kétnapos meghallgatását kedden az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága (LB). A legfelső bíróság, várhatóan június végén, két párhuzamos ügyben hoz majd ítéletet.</p>

Az elsőben, amelynek tárgyalása kedden kezdődött meg, a testületnek arról kell majd döntenie, hogy vajon alkotmányos volt-e az a 2008-ban, referendumon megerősített kaliforniai népi kezdeményezés, amelynek értelmében az államban kizárólag különneműek köthetnek házasságot. A kilenctagú, konzervatív többségű bíróság szerdán kezdi meg az 1996-ban a házasság védelméről elfogadott szövetségi törvény vizsgálatát, amely kizárólag heteroszexuális párok frigyét tekinti házasságnak.
    A bíróság várható ítéletének hordereje elvileg felérhet azzal a határozatával, amellyel 1967-ben, a Loving kontra Virginia perben érvénytelenítette a különböző "fajú" párok házasságára vonatkozó tilalmakat. A legtöbb szakértő azonban úgy véli, hogy a testület döntése kompromisszumos lesz, sőt egyesek azt sem zárják ki, hogy a bíróság nem tartja majd magát illetékesnek.
    Az azonos neműek házasságával kapcsolatban az amerikai alkotmány nem rendelkezik. A melegek és leszbikusok egybekelését eddig kilenc államban és a szövetségi fővárosban engedélyezték, 30 állam - köztük Kalifornia - alkotmánya viszont kimondottan tiltja.
    Nyolc államban ugyanakkor - ezek között is ott szerepel Kalifornia - hivatalosnak ismerik el a "polgári uniós" vagy élettársi kapcsolatot. Amennyiben az LB helyt ad a kaliforniai alkotmány vonatkozó rendelkezése semmissé nyilvánításának, akkor a hét további államban is legálissá válna a melegházasság.
    Kalifornia állam 2009-ben úgy döntött, hogy nem fogja megvédeni a most a LB elé került, úgynevezett 8-as számú népszavazási kezdeményezés ügyét. Az azonos neműek egybekelésének tilalmát egy szövetségi bíróság, majd egy fellebbviteli bíróság is hatályon kívül helyezte. A kaliforniai alkotmány rendelkezésének eltörlését a Barack Obama vezette demokrata párti kormányzat kérte az LB-től.
    A házasság védelméről szóló szövetségi - az Egyesült Államok minden államára kiterjedő hatályú - törvény, amely szerdán kerül a LB napirendjére, azt mondja ki, hogy házasság csak férfi és nő között jöhet létre. Az Obama-kormányzat szerint ez sérti az egyenlőséget, mert törvényesen házasságot kötött homoszexuális párokat kizár több szövetségi juttatásból, amelyet jelenleg csak a heteroszexuális házaspárok élvezhetnek.
    Az amerikai társadalomban az elmúlt évek során jelentősen megerősödött az azonos neműek egybekelése iránti tolerancia. A The Washington Post és az ABC televíziónak a múlt héten nyilvánosságra hozott, közös közvélemény-kutatása szerint jelenleg az amerikaiak 58 százaléka támogatja a melegházasságot, 36 százalékuk pedig ellenzi. Tíz éve még csak 41 százalékos volt a támogatók aránya.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?