Emelkedhet a nyugdíjkorhatár – erről is ír a csütörtöki Új Szó

<p>A Fico-kormány először tett utalást arra, hogy 2016-től feltehetően emelkedni fog a nyugdíjkorhatár, 2030-ra fokozatosan elérné a 64 évet. Ez azokat érintené, akik 1958 után születtek. Ezzel a kérdéssel isi foglalkozik csütörtöki számában az Új Szó.</p>

Június 26-a után több schengeni államban nem fogadják el, ha a gyermek csak a szülő útlevelébe van beírva, ezért a belügyminisztérium azt ajánlja, a szülők készítessenek az 5 évnél fiatalabb gyermekek számára is úti okmányt.

Sajtóüzengetéssel indul a szlovák és a magyar kormány tárgyalásainak új szakasza a kettős állampolgárság ügyéről – minderről részletek a csütörtöki Új Szóban.

Kedden tartották a Szlovák Filmakadémia Nap a hálóban elnevezésű díjának 2012-es átadóünnepségét a Szlovák Nemzeti Színházban. Zuzana Liová A ház című játékfilmje tarolt a díjkiosztón, összességében pedig hat díjat vitt el, többek közt a legjobb női főszerep díját is, melyet Bárdos Judit színésznő vehetett át.

A sportrovatban interjút olvashatnak Wéber Gábor autóversenyzővel, aki jövő héten a Dióspatony melletti Slovakiaringben áll rajthoz. Csütörtök lévén jelentkeznek Börze, Utazás és Iskola Utca mellékleteink. (shz, ú)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?