Elröhögött halálhír

London. Röhögőgörcsöt kapottegy halálhír beolvasásakor a BBC 4 brit rádiócsatorna egyik műsorvezetőnője, ám a hallgatóságnak annyira tetszett kacagása, hogy közkívánatra megismételték az akaratlan produkciót. A nevethetnékjével nem bíró hölgy, Charlotta Green, nem kezdő.

London. Röhögőgörcsöt kapottegy halálhír beolvasásakor a BBC 4 brit rádiócsatorna egyik műsorvezetőnője, ám a hallgatóságnak annyira tetszett kacagása, hogy közkívánatra megismételték az akaratlan produkciót. A nevethetnékjével nem bíró hölgy, Charlotta Green, nem kezdő. Túl gyakran nem történik meg vele ilyesmi, de már volt rá példa. Ezúttal Abby Mann, a múlt héten, 81 évesen elhunyt amerikai forgatókönyvíróról szólva fogta el a röhögés. Persze nem ezen nevetett, hanem egy előzőleg bejátszott, 1860-as lemezfelvételre tett megjegyzésen. Ez volt a világ első lemezfelvétele, amelyen egy nő énekelt egy francia dalt, a stúdió egyik munkatársa pedig megjegyezte: úgy hangzik, mint egy méh zümmögése egy üvegben. A megjegyzés nem túl vicces, Charlotta Green mégis ellenállhatatlanul annak tartotta, később pedig már önnön kellemetlen helyzetén kacagva nem tudta abbahagyna a röhögést. Azt nem gondolta volna, hogy hatalmas sikert arat, a hallgatóság valóságos telefonostrommal követelte a röhögőgörcs ismétlését.

A BBC szerkesztősége bocsánatot kért Abby Mann családjától.

Egyébként a 148 éves hangfelvételt a First Sounds nevű, hangmérnökökből, történészekből és zenekutatókból álló csoport mutatta be az amerikai hangfelvétel-gyűjte?mények szövetségének éves konferenciáján. „Varázslatos!” – kiáltott fel az egyik amerikai kutató, amikor meghallott a reszkető, fátyolos női énekhangot. A felvételt 17 évvel azelőtt rögzítették, hogy Edison a nyilvánosság elé lépett híres fonográfjával, a francia Edouard-Léon Scott de Martinville készítette egy ún. „fonautográffal”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?