Elpusztult a bécsi állatkert rákos pandája

Bécs |

<p>Elpusztult Long Hui, a bécsi állatkertben augusztusban született pandaikrek apja, amelynek hasában egy 10 centiméteres tumort fedeztek fel.</p>

A 16 éves állat péntek délelőtt múlt ki orvosi vizsgálat közben. 

Long Hui már november közepe óta intenzív orvosi kezelés alatt állt, alig evett, kedvetlen volt és lefogyott. 

A Schönbrunni Állatkert közleménye szerint mivel az állapota drasztikusan romlott, a kínai szakértőkkel egyeztetve úgy döntöttek, hogy CT-vizsgálattal állapítják meg, műthető-e még a panda, az altatás alatt azonban szíve felmondta a szolgálatot.

Az orvosok megállapították, hogy Long Hui már inoperábilis volt, tüdejében olyan elváltozásokat találtak, amelyek áttétekre utalnak. 

A hím pandának négyszer születtek ivadékai az osztrák főváros állatkertjében, legutóbb idén augusztusban jöttek világra Fu Feng és Fu Ban nevű ikrei. Első három kölyke, Fu Long (2007), Fu Hu (2010) és Fu Bao (2013) már visszakerült minden panda hazájába, Kínába. 

Long Hui 2000. szeptember 26-án született a Wolong kínai pandaszaporító állomáson. Yang Yang nevű nőstény partnerével együtt 2003. március 14-én érkezett a Schönbrunni Állatkertbe, kölcsönbe kapták Kínától. 

Ez volt európai állatkertben az egyetlen olyan pandapár, amely természetes úton szaporodott. Yang Yang és Long Hui az elmúlt években már "külön lakott", és csak a párzás idejére jött össze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?