Elnöki káosz után megbékélés?

Washingtoni idő szerint ma déli 12 órakor Joe Biden leteszi a hivatalos elnöki esküt. Vajon továbbra is fennmarad az előd, Donald Trump ámokfutása okozta társadalmi robbanásveszély, vagy a józan politika veteránjának számító új elnöknek – bejelentett akarata szerint – sikerül restaurálnia a közös Amerika eszményét? E fogas kérdés néhány nézőpontját Bara Zoltán elemzővel exponáltuk.
Az Egyesült Államokban a társadalmi megosztottság sebei és mély törésvonalai talán a polgárháború óta nem voltak ennyire nyilvánvalók, mint most: a maszszív elnökválasztási csalásokról szóló tömény hazugságok és a Capitolium ostroma után. Megjósolható, miként fog, ha egyáltalán, lecsillapodni ez a veszélyesen felhalmozódott feszültség?

A demokrácia legelemibb feltétele a hatalomátadás békés módja. Ennek hosszú hagyománya van az Egyesült Államokban. Donald Trump viszont már a választások előtt elindította az elcsalt választásokról szóló „feltételezéseit”. Ez a híresztelés folytatódott közvetlenül a választások napján, és még a szavazatszámlálás közben bejelentette győzelmét. Látva a leadott szavazatok történelmi léptékű számát, az elnökválasztási csalásokról szóló elméletét a jövőben is fenn fogja tartani. Az Egyesült Államokban a mély társadalmi különbségek egyébként sem új keletűek, a két legújabb fő törésvonal: a középosztály válsága és a bevándorlók helyzete pedig Trump vereségével nem oldódik meg.

Az Egyesült Államok 46. elnöke számára milyen külön következményekkel járhat ez a kaotikus átmenet, maga a trumpi örökség?

Joe Biden okvetlenül megörökli az akut járványhelyzetet, amelyből azonban a vakcinák megjelenésével látszik kiút. Kevésbé egyértelmű, mihez kezd, illetve mihez tud kezdeni a trumpi örökséggel. A világ ugyanis már sosem lesz olyan, mint a Trump elnöksége előtti időkben, oda már nincs visszaút. Donald Trumpot „valóságshow-hősként” jellemezték már az elnöksége előtt, aki azután magát az amerikai belpolitikát is valóságshow-vá alakította át. Twitterüzeneteiben a pár soros megoldások ezreit kínálta a világ bármely problémájára, de a tudomány alapvető megállapításainak tagadásával és a szélsőséges gondolatok fősodorba emelésével is jellemezhető a trumpi örökség.

Elkönyvelhető, hogy az elmúlt négy év, épp a Fehér Ház most távozó urának köszönhetően, a politikában „természetesebbé”, a populisták számára „szalonképesebbé” tette a gyűlöletet, az extrémizmust, a nacionalizmust, a reális tények tagadását?

Ez a tendencia nem csupán az Egyesült Államokra jellemző. Világjelenség. Az internet világa hozta paradoxon, hogy korlátlanná vált a tudás tárháza, ám épp ilyen feneketlenné és rémisztően gyorssá vált a féligazságok, az álhírek terjedése is. Egy ilyen közeg ideális táptalaja a gyűlölet és az extrémizmus terjedésének, a tények tagadásának. Trump a „világmegváltó” rövid Twitterüzeneteivel csupán e folyamat vezérévé vált.

A republikánusok pártjában miért nem formálód(hat)ott Trumppal szemben egy józanságra intő, belső ellenzék? Vagy a pártnak legkésőbb most kell eldöntenie, hogy a trumpista stílust követi, vagy visszatér a hagyományos elveihez?

Minden amerikai elnök kezében roppant hatalom összpontosul. A médiaüzenetei az egész világba eljutnak, anyagi, hírszerzési és katonai erőforrásai kiapadhatatlanok. Donald Trump a Republikánus Párt húzódozása ellenére lett végül is elnök, ő pedig az elmúlt négy évben betörte és elhallgattatta ellenzőit. A mostani választásokon kapott több mint 74 millió szavazat öröksége viszont végigkíséri a következő négy esztendőben is a republikánusok politikáját. A trumpista szárny az eddigi irány erősítését fogja követelni, míg a mérsékeltebb szárny egy centrista orientációt fog támogatni. A fő cél azonban bizonyosan e szavazóbázis egyben tartása lesz.

Mi az üzenete annak, hogy Donald Trump, szakítva a kötelező hagyományokkal, nem megy el Joe Biden beiktatási ünnepélyére?

Az USA történetében korábban mindössze három elnök hagyta ki utódja beiktatását: 1801-ben John Adams, 1829-ben John Quincy Adams, 1869-ben pedig Andrew Johnson hagyta ki az eseményt, tehát hasonlóra 150 éve nem volt példa! Az üzenet egyértelmű és tökéletesen illeszkedik Trump eddigi makacs narratívájába: a választásokat elcsalták, az új elnök hatalma nem legitim. Kérdés azonban, hogy az amerikai közvélemény meddig hajlandó ezt támogatni. Az Egyesült Államokban a bíróságok ugyanis valóban külön hatalmi ágként működnek, azok döntéseivel hosszú távon nem érdemes szembemenni.

Tulajdonképpen az alkotmányos tradíciók folytonosságát vagy többet is jelent, ha a még élő utolsó republikánus párti elnök, George W. Bush viszont ott lesz a beiktatási ceremónián?

Az Alkotmány az egyik létfontosságú tényező, ami egyben tartja az Egyesült Államokat, és a polgárok szemléletét is meghatározza. Az, hogy George W. Bush ott lesz a beiktatáson, ennek a tradíciónak az erejét mutatja. Az elnökre mindig mint a nyugati világ vezetőjére és a demokrácia őrzőjére tekintenek. E szerep nimbusza most, a kaotikus események aktualitása miatt óhatatlanul csorbul. Ezért a demokrácia exportja – aminek szellemében a világ több pontján George W. Bush háborúkat és katonai beavatkozásokat is indított – a jövőben nehezen lesz tartható.

Joe Biden legaktuálisabb teendői közül mi lesz az igazán herkulesi feladat: megfékezni az Egyesült Államokat ijesztően sújtó pandémiát, élénkíteni a világjárvány révén zuhanó gazdaságot, vagy közelebb hozni egymáshoz a két táborra szakadt amerikai lakosság különböző rétegeit?

A járvány jelentős mértékben hozzájárult Trump bukásához. A kormányzat és az elnöki hivatal a lakosság nagy részének szemében elvesztette annak alkalmasságába vetett bizalmát. Sőt, meggyőződésem, ha nincs járvány, akkor Trump újabb négy évet töltene a hivatalban. A vakcinák kifejlesztése és bevetése azonban belátható időn belül véget vethet a világjárványnak. Ez mindenképpen erősíteni fogja Biden hitelét és vezetői tekintélyét. A gazdasági visszaesés kezelésében a 2008-as gazdasági válságra adott válaszok fognak visszaköszönni, bár azok hosszú távú fenntarthatósága kérdéses. Elképzelhető, hogy a jövőben a járványok és a gazdasági válságok ciklikusan megjelenő világára számíthatunk. És hát a társadalmi megosztottság kezelése lesz a legnehezebb, ráadásul a globalizáció hatására válságba került az amerikai középosztály. A munkanélküliség, az egészségügyi bizonytalanság, a jövő kétségei sem múlnak el varázsszóra. Továbbá két másik szempontot is látni kell: egyrészt az Egyesült Államokban, hagyományosan, jobbára a gazdaság jövőjébe vetett hit határozta meg az elnökválasztások kimenetelét; másrészt a bizonytalan jövő a demokrácia stabilitását is aláássa, így a nacionalizmus erősödése, az etnikai konfliktusok kiéleződése várható a közeljövőben.

A jelenlegi az amerikai társadalom legnagyobb politikai-szociológiai átka valóban annak szélsőséges polarizációja. Ennek feloldásában az első női és színes bőrű alelnök, Kamala Harris szerepe is felértékelődik?

2020-ban az amerikai történelem legnagyobb részvételű szavazását tartották. Évekbe telhet, amíg lehiggadnak a kedélyek. Igaz, a magas részvétel a demokrácia erejét mutatja, viszont egyben ez a konfliktusok elhúzódásának esélyét is magában hordozza. Mindkét oldal úgy akarja megtartani ezt a hatalmas szavazótábort, hogy közben zavart kelt a másik fél szavazói között. Korábban az Egyesült Államokban a centrista politika hagyománya volt a meghatározó, középre húzva lehetett a legtöbb szavazatot megszerezni. A szociális hálózatok politikai világában ez is megváltozni látszik: masszív tömegek szólíthatók meg az álhírekkel, a féligazságok gyakori ismétlésével. Ezért van nagy szükség a józan vezetői hangokra, és nem füstölgő pisztolycsövű cowboyokra. Joe Biden életkora is mindenképpen felértékeli Kamala Harris szerepét. A klasszikus alelnöki szerepeket betöltve – a Szenátus munkájának vezetése és a reprezentatív megjelenések kötelezettségei mellett – mindenképpen szorosabb kapcsolatban lesz az elnöki hatalommal.

A trumpi időszak után Amerikát a szó hagyományos értelmében erősebbé csak a belső megbékélés katarzisa teheti. Ehhez Joe Bidennek a republikánusokat, de a saját pártjában is a mérsékelteket kell megszólítania?

Az Egyesült Államok világpolitikai szerepe hosszú ideje változik. A világgazdaságban betöltött vezető szerepére Kína már bejelentkezett, és csak rövid idő kérdése, hogy az abszolút számokat tekintve át is vegye. Még mindig az Egyesült Államok költ messze a legtöbbet hadi kiadásokra is, ám a beavatkozási képessége globálisan gyengül. A tudomány, az oktatás és a kutatás területén szintén még világelső, de Kína rohamosan fejleszt. A trumpi „Tegyük Amerikát újra naggyá” szlogen ezért is tudott működni mind a 2016-os, mind a 2020-as elnökválasztási kampányban. Az USA belátható időn belül már nem lesz olyan egyeduralmi szuperhatalom, mint a hidegháború után volt. Politikai szinten azonban működik az erre utaló nosztalgia. Amerika belpolitikai helyzetét látva a demokrata győztesek sem hitethetik el önmagukkal, hogy végső csapást mértek a republikánusokra, akiknek viszont vesztesekként kell megvívniuk a saját harcukat az elmúlt négy év démoni örökségével. Egy dolog azonban biztos: a belső társadalmi megosztottság erősödése csak gyengítheti az amerikai demokrácia erejét és egyben világpolitikai vezető szerepét.

Milyen lesz a jövőben Európa, jelesül az EU és az Egyesült Államok viszonya, illetőleg milyen hatással lesz/lehet Közép-Európára, hogy mától a demokrata párti Joe Biden, nem pedig a klasszikus populistákhoz illő demagógia és trumpizmus bájitalát kínáló elnök lesz a Fehér Ház gazdája?

Európa és az USA természetes szövetségesek, ennek a jövőben sincs alternatívája. A trumpi idők egyik fontos eleme volt a nemzetközi hálózatok szerepének aláásása és gyengítése: a NATO szerepének megkérdőjelezése, a gazdasági vámháborúk Kínával és Európával, a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény felmondása. Ezekben valódi változásokra számíthatunk Biden elnöksége alatt. Egy tendencia azonban visszafordíthatatlan: Európa szerepe leértékelődik Amerikában. A hangsúly Ázsiára helyeződik, Kína előretör, és India lesz a világ legnépesebb állama. Így elkerülhetetlen lesz, hogy Európa mind katonai, mind biztonságpolitikai téren erősödjön, bár ez óhatatlanul konfliktusokat is fog szülni. Amerika szemében Európa egyelőre hátrább kerül a fontossági sorrendben, Közép-Európa pedig alapvetően e régiónak Kínához és Oroszországhoz fűződő viszonya szerint lesz „érdekes” Washingtonban.

A nemzetközi erőegyensúly és a globálisan nyugodtabb légkör visszaállítása érdekében már most elmondható, hogy a 2024-es amerikai elnökválasztás még inkább sorsdöntő lehet a világ jövője szempontjából?

Az USA ebben az évszázadban még mindenképpen a világ vezető erői között lesz, és hát a világ jövője szempontjából minden amerikai elnökválasztás sorsdöntő. A világ azonban akkor lesz biztosan nyugodtabb hely, ha az amerikai választások, mondhatni, unalmasabbakká válnak.