Elköszön a farmeros államfő

Drámáit, tanulmányait, közéleti publikációit főleg a hetvenes évektől jobban ismerték Magyarországon és Lengyelországban, mint odahaza. Ekkor már Nyugaton kiváló gondolkodóként, esszéistaként, a liberális polgári értékrend egyik markáns egyéniségeként ünnepelték. Mindeközben a husáki Csehszlovákiában tiltották a műveit, őt pedig üldözték, és többször bebörtönözték. Pedig ahogy a prágai vár sörözőjében, a Vikárkában két évtizeddel később újságírók előtt is többször elmondta: egyáltalán nem vágyott politikai közszereplésre.

Havel elnök és felesége (a jobb szélen) barátaikkal, Csiriék vendéglőjébenSomogyi Tibor felvételeNagypolgári családban, a masaryki humanizmus eszmei környezetében nőtt fel. Szellemi érése a hatvanas évekre esik. Ekkor mutatják be első színművét, a Kerti ünnepélyt, és más alkotásait is megtűrik Prágában. Publicistaként és az írószövetség tagjaként eléggé távol tartja magát az 1968-as események fő sodrától. Valójában a Kreml felől fújó fagyos szelek, a husáki megtorlások acélozták elszántságát és morális erejét. Ekkor döbbent rá végérvényesen, hogy azért a morális értékrendért, amelyet irodalmi alkotásaiban, esszéiben képvisel, a közéletben is ki kell állnia. Ezekben az években válik a Prágához közeli hétvégi háza, a Hrádeček (váracska) a cseh másként gondolkodók egyik találkozóhelyévé és szellemi központjává. Itt születik meg a Charta ‘77 polgárjogi mozgalom gondolata és kiáltványa.

A gorbacsovi peresztrojkától is irtózó rendszer iparkodott, ám minden brutalitása ellenére is képtelen volt elnémítani a csehszlovákiai másként gondolkodókat, habár Havelt is többször lecsukatta. Elmondása szerint a börtönben is megérezte a kedvező változások előszeleit, hiszen a hetvenes évek végén még a rendszer egyik konok ellenségének tartották, és szinte minden fegyőr valóságos kapcájának tekintette. Néhány hónappal a rendszerváltás előtt azonban fogva tartóinak a többsége már szinte kényeztette őt. Például addig nézhetett tévét, ameddig csak óhajtotta, habár ebben a kegyben nem volt sok köszönet, hiszen néhány régi filmen kívül csak silány ideológiai adások jelentek meg a képernyőn. Havel baráti beszélgetések során és nyilvánosan is többször hálásan emlékezett vissza arra a morális és egyéb segítségre, amelyben ezekben a sötét esztendőkben a magyarországi másként gondolkodóktól és műfordítóitól kapott, akik közül több személyiséggel máig baráti kapcsolatot ápol.

Nyolcvankilenc novemberében a bársonyos forradalom vezéralakjaként egyik megalapítója a rendszerváltó Polgári Fórumnak. A polgári elveket valló Havel itt köt politikai szövetséget a reformkommunistából szociáldemokratává érett Dubčekkel, akit Gustáv Husák a hetvenes évektől ugyancsak kitiltott a közéletből, és ha nem is börtönbe, de valóságos házi őrizetbe kényszerítette őt. Mindketten az államfői poszt várományosai, végül a szlovák politikus házelnök lesz, Havelt választják köztársasági elnökké. Néhány hónapra művészemberekből verbuválódott baráti körét nevezte ki különböző hivatalok élére. Ők is – akár csak Havel – egy ideig farmerban, nyáron rövidnadrágban jártak munkába. És rollerrel száguldoztak a várban.

– Ennek gyakorlati oka volt. A kommunista rezsim amolyan szocialista barakká silányította a cseh királyok és az első köztársaság államfőinek székhelyét. Iszonytatóan hosszú folyosókon loholtunk, sokszor a telefonok sem működtek, ezért határoztunk úgy, hogy rollerokkal igyekszünk csökkenteni az irodák közötti távolságokat, addig, ameddig nem teremtenek itt emberi körülményeket. Emlékszem, Martina Navrátilová, a híres teniszezőnő Amerikából küldött egy remek járgányt, amelynek csomagtartója és fékje is volt – mesélte nemrég Bára Stepánová neves cseh színésznő, aki azokban a romantikus időben, az elnök hivatalvezetője volt. Másokkal egybehangzóan ő is az államfő egyik fontos érdemeként tartja számon, hogy ez a műemlék egy évtizednyi restaurálás után ma ismét a régi fényében ragyog. Egy amerikai cseh emigráns elevenítette fel a minap az újdonsült csehszlovák államfő 1990 februárjában lezajlott első amerikai hivatalos látogatásának történetét. – Kinyílt a prágai kormánygép ajtaja, megjelent Havel és a nemrég kinevezett miniszterek. Mindannyian farmerban. Inkább hasonlítottak olcsó szórakoztatóelektronikával üzletelő alakokra, mint közéleti személyiségekre.

Azóta sok víz folyt le a Moldván. Barátai szerint az államfő gyorsan belekomolyodott, sőt – súlyos betegségeit követően – belekomorodott tisztségébe. Második házassága vaskos viccek, bulvárlapok pletykáinak céltáblájává vált, amit az elnök nehezen viselt el, és több esetben becsületsértési perre ment a gonoszkodókkal. Politológusok és történészek feladata lesz elemezni, értékelni Václav Havel államfői ténykedésének több mint egy évtizedét. Annyi már ma is bizonyos, hogy külföldön egyértelmű és magas fokú elismerés övezte eddigi államférfiúi teljesítményét. Odahaza éveken át minden mértékadó közvélemény-kutatás szerint a leghitelesebb közéleti személyiség volt, habár sok bírálat is érte. Olykor azért, mert egyesek szerint túlontúl igyekezett beavatkozni a napi politikába, máskor meg amiatt, hogy a szakmai mércét, morális szempontokat mellőzve állítólag a barátait nevezte ki fontos pozíciókba. Közismertek évtizedes személyi ellentétei Václav Klausszal és Miloš Zemannal.

Több elnöki amnesztiája olyan érzést váltott ki Prágában, mintha az eltévelyedett, néhai cimboráit igyekezne megóvni a börtöntől. Nemrég Madeleine Albright, a cseh származású amerikai exkülügyminiszter – akit Havel egyébként sokáig utódjaként szeretett volna látni ebben a közjogi tisztségben – éppen Prágában jelentette ki: – A csehek csak azt becsülik, ami közvetlen anyagi hasznot hajt. Václav Havel volt az, aki a Cseh Köztársaságot szó szerint visszavezette a civilizált világba. S azt a világot pedig idehozta. Ő rehabilitálta a köztársaságot a világ szemében, és ezzel egyenrangúvá tette más fejlett államokkal Ezt az emberek nagy többsége nem tudatosítja, vagy éppenséggel úgy gondolja, hogy mindez nem is annyira fontos. Pedig totálisan tévednek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?