Csiri, az elnök magyar szakácsnője

Csiri, akit a Havel házaspár tett híresséSomogyi Tibor felvételeA Havel házaspár tette őt népszerűvé. Részben nekik köszönheti, hogy a Csiri név fogalom lett Prágában. Leginkább persze a saját szakácsművészetének.

– Családi örökség nálunk a főzéstudomány, hiszen a nagymamám egykor neves budapesti személyiségek alkalmazottja volt, hetvenéves édesanyám pedig máig kiváló ételeket készít. Nem csoda hát, hogy én is örököltem ezt a jó tulajdonságukat – kezdi monológját Kosíkné Kertész Irén, a csallóközi származású asszony. – A hetvenes években a pozsonyi nagy ferenceseknél kezdtem szakácskodni. Ott ismerkedtem meg a férjemmel, akivel nemsokára az akkori Csehszlovákia fővárosába költöztünk. Két ok miatt. Tágas lakást kaptunk, s az is fontos volt, hogy Prágában soha senki sem ütközött meg azon, hogy magyar vagyok, méghozzá büszke magyar. Már a görög nagykövetség szakácsa voltam, amikor az egyik állandó vendég, aki neves cseh művészettörténész és Havelék barátja volt, megkérdezte: nincs-e kedvem, az államfőnek és feleségének főzni? 1997 januárjában történt mindez, ekkor nősült meg másodszor Havel úr. Rövidesen igent mondtam. Finom és szerény úriembert ismertem meg. Sosem volt különleges óhaja. Mindöszsze arra kért, hogy pacalt, lencsefőzeléket és csőtésztát lehetőleg ne főzzek, mert állandóan ezekkel etették őt a börtönben. A pozsonyi kiflit és a krumplis lepényt imádta, meg a fűszereket. A dohányzásról leszokott, de hiába fogták diétára az orvosok, az ízekben továbbra is forradalmár maradt. Mindig tartott a fiókjában vagy a zsebében fűszerőrleményt, főleg borsot, amellyel minden ételt jól meghintett. Élmények? Kettőt említek a sok közül. 1997 karácsonyán cseh hallevest és kaprot készítettem, Molnárné módra. Vacsora után bekéretett Havel úr, és amikor beléptem a szobába, az egész baráti társaság felállt és tapsolt.

– Csirike, ez fenséges volt – nyújtotta a kezét az államfő. Nem sokkal ezután Helmut Kohl látogatott az elnöki rezidenciába. Kacsát rendeltek a házigazdák vacsorára. Végigmustráltam a csenevész prágai kínálatot, aztán hazautaztam Illésházára, és az édesanyám tömte szárnyasokból választottam kettőt. Azokat sütöttem ropogósra. Áradozott a német kancellár is. Arra is nagyon büszke vagyok, hogy az államfő csak akkor tűrte meg a rezidencián a higiénikusokat, ha hivatalos vendég érkezett. Egyébként nem engedte, hogy tálalás előtt mintát vegyenek a kész ételekből és belekóstoljanak.

– Én teljes mértékben megbízom a személyzetben – mondogatta. Két szép esztendőt töltöttem ott. Ezalatt a férjem kibérelt egy épületet, nem messze a Vencel tértől, s éttermet rendezett be.

– Hangulat Csirinél legyen a neve, amely magyar és szlovák ízeket, ételkülönlegességeket kínál – mondogatta. Én ráálltam. Mégsem búcsúztam véglegesen az államfő családjától, mert ugyan már nem vagyok a szakácsa, de többször eljött már ide. Akkor mindig sütünk pozsonyi kiflit. Előfordult, hogy egy nagy kosárral adtam neki ajándékba. Legutóbb Dagmar asszony születésnapját ünnepelték nálunk, és az elnökné kivételesen borsos tokányt rendelt a férjének, s nem kímélő ételt. Hivatalos vagyok a leköszönő államfő búcsúfogadására is.

– Családunk barátjaként hívom – jegyezte meg legutóbb Havel úr.

– De azért küldök neki most is mákos süteményt. Amint belekóstol, megérzi, hogy most is, mint mindig, a lelkem is beletettem az ételbe – néz rám csillogó szemmel.