Elkezdődött: árat emel az O2

telefonszámla

A távközlést is elérte a nagy árdrágulási hullám, minden jel szerint idén árat emelnek már meg is tette az O2, februártól havi egy euróval lesz magasabb a számla.

Pénteken jelentette be az O2, hogy a korábbi, 2 eurós digitális bónuszt egy euróra csökkenti, ami azt jelenti, hogy a szolgáltató – digitális bónuszt használó – ügyfelei februártól egy euróval fizetnek többet a havi számláért. A digitális bónusz azt jelenti, hogy az ügyfél mindent elektronikusan intéz, nem kér papír alapú számlát, és aktiválja a digitális boksz szolgáltatást az alkalmazásban, ezért az O2 eddig kéteurós kedvezményt adott.

Az O2 2020 nyarán növelte először a tarifacsomagok árát, 2 euróval, ekkor vezette be a digitális bónusz szolgáltatást – ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy akik áttértek az elektronikus ügyintézésre, nem érintette őket az árnövekedés, hiszen azt visszakapták, digitális bónusz formájában. Most ezt az összeget felezi meg a szolgáltató, februártól, vagyis ekkortól nő a számla végösszege, egy euróval. Azok, akik korábban nem tértek át az online ügyintézésre, továbbra is a megszokott összeget fizetik, őket nem érinti az árnövekedés. A változás az alábbi tarifacsomagokat érinti: O2 Paušál, Smart Paušál, Dáta, Moja Firma, Fér na faktúru, Internet s bonusom Mini, Telemetria és az Internet na Doma.

A változást február 22-től vezeti be az O2, a számlázási időszak alapján, így lehetnek, akik csak márciusban, április közepén találkoznak a magasabb számlával. A szolgáltató az áremelések okaként a piaci árak emelkedését és „a mobilhálózatok működéséhez elengedhetetlenül szükséges energia árának erőteljes emelkedését” említi.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a költségek egy részének megtakarításával járó digitális előnyök nem tudják teljes mértékben ellensúlyozni az áruk és szolgáltatások árának jelentős növekedését. Annak érdekében, hogy ne csak a szolgáltatások minőségét, hanem azok további minőségi fejlődését is fenn tudjuk tartani, csökkentenünk kellett a digitális bónusz összegét” – magyarázza Igor Tóth, az O2 vezérigazgatója.

Az áremelkedés egyelőre csak az O2 ügyfeleit érinti, ám a villamos energia (amely a hálózatok üzemeltetéséhez elengedhetetlen) árának elszállása miatt nem kizárt, hogy a többi hazai szolgáltató is – ilyen-olyan formában, de – növeli az árait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?