Az Udvardi Összevont Középiskolában az idei évben is folytatódik a Socrates nemzetközi iskolai program, amelyet az Európai Unió támogat. Két partneriskolával (az egyik olasz, a másik cseh) karöltve a cél, hogy mindenki bemutassa a saját régiójában található természeti és kulturális örökséget.
Elkészült a kiadvány a Zoborról
Az udvardi középiskola a nyitrai környék három értékes természeti örökségét, az európai jelentőségű természeti területet – Zobor, Kovácspataki dombok és a Csicsói holtág – nemzeti természetvédelmi rezervátumokat térképezte fel az elmúlt években.
A diákok írták
Az első kiadvány a napokban jelent meg Zobori hegyek címen, mely további partnerek hozzájárulásával is készült. Az iskola együttműködött elsősorban a Nyitra Mente Tájvédelmi Körzettel, mely szakismeretekkel látta el a kiadvány szerkesztőit. Az udvardi diákok először különböző forrásokból ismereteket gyűjtöttek a Tribecs-hegység legdélibb lankáinak részéről. Majd szakszerű előadást hallgattak meg, ezek után egy szakmai kirándulás keretében ismerkedtek a tereppel. Egyben fényképfelvételeket és videófelvételt készítettek. Következett az információs anyagok feldolgozása, majd sajtó alá rendezése, legvégén pedig a kinyomtatása.
Közérdekű projektmunka
Ez az információs kötet nemcsak a turistáknak, hanem a Zobor iránt érdeklődő nyilvánosságnak, iskoláknak is segítséget nyújt a tájékozódásban. További információs anyagok készülnek ebben az iskolai évben, melyek megvalósítása egyben a projekt egyik alapkitűzése is. A dél-szlovákiai térségben hiányzó tájékoztatás beindítása fontos feladatok közé tartozik, hiszen a régióban élőknek illik ismerniük, milyen helyi természeti vagy kulturális értékek veszik őket körül, ám ehhez több információra van szükségük.
Későbbiekben (remélhetőleg a közeljövőben kidolgozandó és elfogadott további projekt keretében) a létrehozott információs anyagok terjesztését és az európai jelentőségű dél-szlovákiai területek népszerűsítését szeretnék majd megvalósítani Udvardon az életkörnyezet és a vállalkozói szakon tanuló diákok bevonásával. Ezáltal is hozzájárulhat az Udvardi Összevont Középiskola a régióban élők környezetvédelmi és -ismereti tudatának és ismeretének erősítéséhez.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.