Elindult a Solar Impulse a Csendes-óceán átrepülésére

Nanking |

<p>Felszállt vasárnap hajnalban a kínai Nankingból a napelemes repülőgép, a Solar Impulse 2, hogy teljesítse világ körüli útjának eddigi legnehezebb szakaszát, a Csendes-óceán átrepülését.</p>

A Nankingból Hawaiira vezető utat a gép a tervek szerint hat nap alatt teszi meg. A mintegy 8172 kilométeres táv alatt a pilótafülkében a gépet felváltva vezető két pilóta közül a svájci André Borschberg ül, akinek jóformán alvás nélkül (legfeljebb 20 perces pihenőkkel) kell kibírnia az utazást.
   

A szakasz történelminek is mondható, mert a gép az óceánt még soha nem repülte át, és 24 óránál tovább még soha nem tartózkodott egyfolytában a levegőben.
   

A kizárólag napenergiával működő Solar Impulse 2 akkumulátorainak napközben fel kell töltődniük, hogy a napfénymentes éjszakai órákat kibírják. A repülőgép napközben 8500 méter magasan száll az óceán fölött, éjjelre pedig ezer méter magasságba ereszkedik.
   

A napelemes gép márciusban indult 35 ezer kilométeres világkörüli útjára Abu-Dzabiból. Omán, India, valamint Mianmar érintésével április 21-én érkezett meg a kelet-kínai Nankingbe. A Csendes-óceán átrepülését a kedvezőtlen időjárás miatt azóta többször elhalasztották.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?