Elhunyt a Nobel-díjas atomfizikus

Koppenhága |

<p>Aage Bohr Nobel-díjas dán fizikus, a híres Niels Bohr fia 87 éves korában elhunyt. Aage Bohr, akit 1975 tüntettek ki Nobel-díjjal, volt a második dán tudós, aki a legmagasabb tudományos elismerésben részesült.</p>

Édesapja, Niels Bohr, aki Albert Einstein kollégája és közeli barátja volt, 1922-ben kapott Nobel-díjat az atomok szerkezetének és az azokból eredő sugárzásának a vizsgálatáért. (Niels Bohrt 1938-ban a Magyar Tudományos Akadémia is tiszteleti tagjává választotta).

A család közleménye szerint Aage Bohrt hétfőn helyezik örök nyugalomra.

Aage Bohr 1922. január 19-én született Koppenhágában. Koppenhágai és londoni tanulmányok után az apjával az amerikai Los Alamosban az atombombaprogramon dolgozott (1944-45).

1946-tól a koppenhágai Elméleti Fizikai Intézet (ma Niels Bohr Intézet) munkatársa, később igazgatója volt (1963-1970). A tudós 1956-tól a Koppenhágai Egyetem fizikaprofesszora, 1975 és 1981 között pedig az északi országok elméleti fizikai intézetének (NORDITA) igazgatója.

Az atommagok kollektív mozgásállapotait leíró folyadékcseppmodell és a nukleonok (az atommagot alkotó részecskék: a neutron és a proton közös neve) mozgását megadó úgynevezett héjmodell egyesítését végezte el Ben Roy Mottelson dán származású amerikai fizikussal közösen, megalkotva az egyesített magmodellt. (A héjmodell viszonylag jól írta le azokat a tulajdonságokat, amelyek a magok alapállapotaira jellemzőek, azonban ha a magba valamilyen nagyenergiájú részecske csapódik, a gerjesztett állapot leírására a cseppmodell bizonyult helyesebbnek. Kézenfekvőnek tűnt a két elmélet egyesítése. Az egyesített magmodell szerint a magtörzs cseppviselkedésű, a többi nukleon ezt réteges héjszerkezettel veszi körül)

A magszerkezeti elmélet megalkotásáért 1975-ben Leo James Rainwaterrel és Ben Roy Mottersonnal közösen Aage Bohr megosztott fizikai Nobel-díjat kapott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?