Életmódváltással megelőzhető lenne az Alzheimer-kór

<p>Életmódváltással megelőzhető az Alzheimer-kóros esetek egyharmada - állítják a Cambridge-i Egyetem kutatói. A The Lancet Neurology folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók népességi adatokat elemeztek, hogy megállapítsák a betegség hét kockázati tényezőjét.</p>

A szellemi leépülést eredményező betegség kialakulásában fő kockázati tényező a középkori cukorbetegség, a középkori magas vérnyomás, az elhízás, mozgásszegény életmód, a dohányzás, a depresszió és az alacsony iskolázottság - mutatták ki a szakemberek, akik szerint az Alzheimer-kóros esetek egyharmada olyan életmódbeli tényezőktől függ, amelyeken változtatni lehet.
   

A kapott adatok alapján megvizsgálták, hogy ezen kockázati tényezők csökkentése miként hatna az Alzheimer-kóros betegek számára.
   

Megállapították, hogy minden egyes tényező 10 százalékos csökkenése 8,8 százalékkal csökkentené a betegek számát Nagy-Britanniában, ez mintegy 200 ezerrel kevesebb beteget jelentene 2050-re - ismertette a tanulmányt a BBC honlapja.
   

Szakemberek becslése szerint több mint 106 millió Alzheimer-kóros beteg lesz 2050-re világszerte, háromszor annyi, mint 2010-ben.
   

Bár nincs mód a betegség gyógyítására, tehetünk lépéseket azért, hogy csökkentsük a demencia kialakulásának kockázatát idősebb korban. Ismerjük a kockázati tényezőket, amelyek gyakran szorososan összefüggenek egymással - hangsúlyozta Carol Brayne, a Cambridge-i Egyetem Közegészségügyi Intézetének professzora.
   

Ha például a fizikai inaktivitást kiküszöböljük, csökkentjük az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség mértékét, és megelőzhetjük egyes embereknél a betegség kialakulását. Az egészségesebb állapot időskorban nyert helyzet - tette hozzá.
  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?