Élénk a kereslet a dobozos levegő iránt Kínában

Peking |

<p>Napok alatt elkapkodták a dobozos oxigéndús levegőt, amelyet egy cég kísérleti jelleggel árult a dél-kínai Hajnan sziget nemzetközi turisztikai vásárán. Az üdítőitalokhoz hasonló dobozba zárt levegőt akciós áron 29 jüanért, vagyis mintegy 4 euróért kínálták.</p>

A helyszíni beszámolók szerint a korlátozott számban, összesen 300 dobozzal kínált ritka áru vevői elsősorban turisták és vállalati képviselők voltak, akik a gyakorta szmogos északi, északkeleti országrészből érkeztek.

A levegőt a dobozos üdítőitalok mintájára töltötték Hajnan délnyugati részén Bavangling településen, amelyet 98 százalékban erdő borít. Területén a negatív oxigénionok átlaga állítólag négyzetcentiméterenként eléri a 6 ezret, vagyis a hatszorosa annak, amit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a "tiszta levegő" kritériumaként előír.
    
A cég a levegőt egyelőre a készlet erejéig kísérleti céllal árulta, de jelentések szerint két hónapon belül közfogyasztás céljából is piacra dobják. Közölték, gondolkoznak a nagyobb kiszerelésen és az alkalmazás, a felhasználhatóság körének bővítésén is.
    
A kezdeményezés egyébként Kínában nem új, évekkel ezelőtt már egy helyi milliárdos inkább feltűnés- és figyelemfelkeltésből, mint piaci vállalkozásként árult levegőt palackba zárva. Tavaly decemberben pedig egy kanadai vállalkozás hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy szórófejjel ellátott palackjaiból, amelyekbe a Sziklás-hegységben zárták a levegőt, néhány óra leforgása alatt 500 darabot értékesített jó pénzért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?