Einstein Istenről, McCarthyról és Izraelről szóló leveleit árverezik el

<p>Albert&nbsp;Einstein&nbsp;néhány levelére lehet licitálni a jövő héten Jeruzsálemben, köztük olyanokra, amelyekben Istenről, McCarthyról és az akkoriban megalakult Izrael államról értekezik a Nobel-díjas fizikus.</p>

Az árverésen szereplő öt levelet 1951 és 1954 között írt Einstein. A dokumentumokból a tudós szellemessége és érzékenysége is kirajzolódik.

A leveleket David Bohm kvantumfizikusnak írta, aki 1951-ben megtagadta, hogy beszámoljon a kommunista párthoz fűződő kapcsolatáról az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság előtt, inkább Brazíliába távozott az Egyesült Államokból.

A leveleket Bohm özvegye őrizte meg, s most, egy évvel a halála után az özvegy hagyatékának gondozója bocsátja árverésre. Az előzetes becslések szerint a kollekció együtt akár 20 ezer dollárért is elkelhet.

Einstein és Bohm még a Princeton Egyetemen barátkozott össze, amikor mindketten ott dolgoztak. Levelezésükben érintették a kvantumfizika kérdéseit, az isten természetét és Bohm rémes brazíliai tartózkodását.

"Ha Isten teremtette a világot, legfőként azzal törődött, hogy nehogy könnyen megértsük" - fejtegette Einstein 1954 februárjában, egy évvel halála előtt Bohmnak írott levelében.

Egy másik, 1953 februárjában írott levelében pedig Amerikai akkori szellemi állapotát - amelyet a kommunista-ellenes McCarthyék határoztak meg - a II. Vilmos császár uralkodása alatti, 20. század eleji németországi paranoiához hasonlította.

Az Amerikát elhagyó Bohm, aki a Sao Pauló-i Egyetemen kapott munkát, brazil tapasztalatairól beszámolva egyebek mellett a helyi ételekre panaszkodott, amelyet nem tud megszokni a gyomra.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"278711","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 772px;","title":"Einstein egyik levele Bohmnak (1954)","typeof":"foaf:Image"}}]]

A 75 éves Einstein együttérzését kifejezve azzal vigasztalta levelében, hogy "a gyomor instabilitását illetően" neki is széleskörű tapasztalatai vannak, és azt tanácsolta fiatalabb kollégájának, hogy kerítsen egy jó szakácsot.

Izraelről azt írta, hogy a fiatal ország "intellektuálisan aktív és érdekes, ám csekélyek a lehetőségei, és kár lenne csak azért áttelepülni oda, hogy aztán az első alkalmat megragadva továbbálljon".

Einstein tanácsa ellenére Bohm 1955-ben Brazíliából Izraelbe költözött. Két évig a haifai Technion Műszaki Egyetemen tanított, itt ismerte meg Sarah Woolfsont, akivel 1956-ban összeházasodott. Egy évvel később a pár Angliába költözött, ahol Bohm 1992-ben bekövetkezett haláláig a Bristoli Egyetemen oktatott.

Bohm özvegye visszatért Izraelbe, Jeruzsálemben telepedett le. 2016 áprilisában hunyt el.

Roni Grosz, a jeruzsálemi Héber Egyetem Einstein Archívumának kurátora elmondta, hogy a tudós Bohmhoz írt levelének másolatai megtalálhatók az intézet gyűjteményében, tehát ismerik tartalmukat, de az eredeti példányok nyilván nagy izgalmat keltenek majd, hiszen Einsteinnel kapcsolatban mindig nagy az érdeklődés.

A jeruzsálemi Winner aukciósház árverését június 20-án rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?