Egyszerűbb az ügynököktől vett termékek reklamációja áprilistól

A katalógusból vagy házaló árustól vásárolt termékeket hét napon belül vissza lehet adni. Az eladó ráadásul egy koronát sem kérhet ezért a szolgáltatásért. Ha reklamációról van szó, még a postázás költségeit sem számlázhatja ki – ezt a változást az április elsejétől hatályba lépett fogyasztóvédelmi törvény módosítása vezette be.

A Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelet (SOI) véleménye szerint a termék megrendelésének és postázásának a költségeit is teljes mértékben az eladónak kell térítenie. Korábban ugyanis gyakran előfordult, hogy a postaköltség és az egyéb illetékek együtt drágábbak voltak, mint a termék maga.

Ezért, ha a fogyasztó néhány nap után úgy döntött, nincs megelégedve az áruval és visszaküldte azt, a termék áránál is többet kellett visszafizetnie.

A törvénymódosítás az ügynökökön keresztüli közvetlen termékértékesítés (direct selling) több formáját különbözteti meg.

Nemcsak az minősül direct sellingnek, amikor az árus a fogyasztókat lakhelyükön keresi fel, hanem az is, ha a terméket valamilyen akció keretén belül, a hivatalos eladóhelyén kívül árusítja.

A termék visszaküldésére így ezentúl olyan fogyasztóknak is joguk van, akik az árut egy termékajánló kiránduláson vásárolták.

Az áprilistól hatályba lépett fogyasztóvédelmi törvény értelmében, a házaló kereskedőknek és a csomagküldő cégeknek írásban kell figyelmeztetni a vevőket arra, hogy az adásvételi szerződést a vevők az áru átvételét követő hét napon belül megkötések és büntetések nélkül felmondhatják. Korábban csupán annyit kellett közölni, melyik paragrafus alapján van a fogyasztónak joga felmondani a szerződést.

Azt viszont, hogy a reklamációra hét nap áll a rendelkezésére, már nem kellett feltüntetni. Ha az árut visszaadjuk a kereskedőknek, csupán a visszaküldés postaköltségeit kell térítenünk. Viszont ha a terméket meghibásodás miatt küldjük vissza, már reklamációról van szó, ilyenkor a postaköltséget is az eladó állja.

A kereskedőnek természetesen mindig a teljes vételárat kell visszafizetnie.

Az áru visszaküldésére szolgáló hét napot a kézbesítés másnapjától számítják. Ha a terméket hétfőn kapjuk meg, az első napnak a kedd számít. A terméket így a következő szerdáig lehet visszaküldeni.

Ebben az esetben a csomagon lévő pecsét dátuma a meghatározó. Ez annyit jelent, hogy az árut ugyan hét napon belül lehet visszaküldeni, ám a kereskedő később is megkaphatja.

A termékek többségénél nem kell meghatározni a visszaküldés okát. Viszont a csomagküldő szolgáltatásokon keresztül rendelt áru egy része kivételt jelent.

Ha nem reklamációról van szó, nem lehet visszaküldeni az ilyen módon rendelt újságokat, számítógépes játékokat, hang- és videofelvételeket, és a méretre vagy külön kívánságra rendelt termékeket.

Az elárusítónak kötelessége átvenni az árut, és a szolgáltatás vagy a termék teljes vételárát legkésőbb 15 napon belül kell visszafizetnie.

Ha a kereskedő nem veszi át a terméket vagy nem hajlandó visszafizetni az árát, a fogyasztók a SOI-hoz fordulhatnak segítségért, amely ezért akár 100 ezer koronás bírságot is kiróhat.

A Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelet honlapja a www.soi.sk címen található. (dem)

KIHEZ FORDULJUNK?

A Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelet (SOI) kerületi irodái:

Pozsonyi kerület

Prievozská 32, 827 99 Bratislava 27

Tel.: 02/582 72 272-3

Fax: 02/58272 270

e-mail: [email protected]

Nagyszombati kerület

Trhová 2, 917 01 Trnava 1

Tel.: 033/5512 656

Fax.: 033/5512 656

e-mail: [email protected]

Nyitrai kerület

PO BOX 49A, Staničná 9, 949 01 Nitra 1

Tel.: 037/ 7720 001

Fax.: 037/ 7720 024

Besztercebányai kerület

Dolná 46, 974 00 Banská Bystrica 1

Tel.: 048/ 4124 693, 048/4151 871

Fax.: 048/ 4152 286

e-mail: [email protected]

Kassai kerület

Vrátna 3, 043 79 Kassa 1

Tel.: 055/6220 781

Fax.: 055/6224 547

www.soi.sk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?