Egyszerre mondott csődöt a CIA és az FBI

Egy Boeing 747 műszerfala, a terroristák egyik kedvenc érdeklődési területeInternetfotó1995. január 6-án a Fülöp-szigeteki rendőrség manilai apartmanjában letartóztatja Abdul Hakim Murad pakisztáni állampolgárt, az al-Kaida terrorszervezet egyik helyi sejtjének tagját. Murad lakásán nagy mennyiségű robbanószert, és egy kis vegyi laboratóriumot találnak. A rendőrség egy hordozható számítógépet is lefoglal, amelyben értékes információkat találnak a terroristák terveiről. Kiderül, hogy Murad szobatársa az a Ramzi Jouszef volt, az 1993-as New York-i, World Trade Center elleni robbantásos merénylet fő szervezője (Jouszef pár hónap után Pakisztánban „akad horogra”, nem sokkal ezután kiadják az Egyesült Államoknak). Murad és Jouszef nem kevesebbre készült, mint a római pápa meggyilkolására. II. János Pál mindössze egy héttel elfogásuk után érkezett Manilába. Muradék lakása a Quirino sugárúton alig 200 méterre volt a vatikáni nagykövetségtől, ahol a pápát tervezték elszállásolni. A terv szerint egy papnak öltözött öngyilkos merénylő megközelítette volna a pápát és felrobbantotta volna a testére erősített bombát. Emellet Jouszef és Murad arra készült, hogy ezzel egy időben – cipőben elrejtett kis méretű bombákkal – felrobbantanak 11, az ázsiai nagyvárosokból az USA-ba tartó utasszállító repülőgépet. Emellett Murad dédelgetett álmai közé tartozott, hogy egy bombákkal megrakott nagyméretű utasszállító repülőgépet belevezet a CIA székházába (amely Langleyben, Virginia államban található), de szó esett hasonló, öngyilkos repülőgép-támadásokról amerikai atomerőművek ellen is. Murad mellesleg amerikai repülőiskolákban tanult, hogy pilótaigazolványt szerezzen, egyebek között New York, Texas, Kalifornia és Észak-Karolina államokban. A Fülöp-szigetek hatóságai értesítették az amerikai Központi Hírszerző Hivatalt (CIA) a terroristák terveiről, s miután a CIA-ben nem tartották fontosnak, hogy a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) is tudjon a dologról (!), ezért a manilai hatóságok külön figyelmeztették az FBI-t is. Ezek után hogyan lehetséges, hogy az amerikai hírszerzés és nemzetbiztonság „nem számolt” azzal a lehetőséggel, hogy a terroristák bombaként használhatnak fel eltérített utasszállító gépeket öngyilkos merényleteikben. A CIA-nak tudnia kellett az algériai terroristák akciójáról is, akik 1994. december 24-én eltérítették az Air France egyik járatát, és azt a párizsi Eiffel-toronynak akarták vezetni, ám a tervet egy francia kommandó meghiúsította.

1999 decemberében a Washington állambeli Port Angelesben egy rutin vámellenőrzésen „lebukott” Ahmed Rasszán. A Kanadából érkező al-Kaida-tag autója tele volt robbanóanyagokkal. Kiderült, hogy az al-Kaida terrorszervezet több nagyszabású robbantásos merényletet tervezett az Egyesült Államokban az ezredfordulón, a terv „millenium bombings” néven vonult be a köztudatba. 1995-ben és 1996-ban Szaúd-Arábiában, pontosabban Rijádban és Dahránban robbantak pokolgépek. A halálos áldozatok száma 26, a sebesülteké több száz, javarészt a Szaúd-Arábiában állomásozó katonák. 1998. augusztus 7-én az USA kenyai és tanzániai nagykövetségei repültek a levegőbe csaknem egy időben. A támadások 224 halottat és több mint 4000 sebesültet követeltek Nairobiban és Dar es Salaamban. 2000 október 12-én az adeni öbölben öngyilkos merénylők hajtottak neki bombákkal megrakott csónakjukkal a USS Cole nevű amerikai hadihajónak, amely csaknem teljesen elsüllyedt, a robbanásban 17 amerikai katona halt meg. Emellett az összes támadás hátterében sejthető szuperterrorista, Oszama bin Láden nyilvánosan magára vállalta a kenyai és tanzániai orvtámadások megszervezését, majd „Dzsihádot”, szent háborút hirdetett az amerikaiak ellen. Részlet bin Laden 1998-as felhívásából: „Az amerikaiak, valamint civil és katonai szövetségeseik megölése vallási kötelessége minden moszlimnak”. Hogyan lehetséges, hogy megannyi támadás után, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy az al-Kaida immár az Egyesült Államok területén készül csapást mérni, az amerikai hatóságok nem kongatták meg a vészharangot és nem figyelmeztettek a terrortámadások rendkívüli veszélyeire?

A Cessna után egy elefánt

2001. augusztus 15-én a Minnesota állambeli Eagan Pan Am repülőiskolájának egyik alkalmazottja felhívta a minneapolisi FBI-irodát, mert arra gyanakodott, hogy egyik tanulójuk, Zacarias Moussaoui gépeltérítésre készül. Moussaoui, aki azelőtt csak egymotoros Cessna-típusú gépeken repült, egyből a Boeing 747-es „Jumbo” óriásgép vezetését akarta megtanulni, miközben a fel- és leszállás nem érdekelte, csak a légi manőverezés. A több ezer dolláros tandíjat készpénzben fizette. Amikor a tanár arról beszélt, hogy a pilótakabin ajtaját nem szabad kinyitni a repülés alatt, ez különösen érdekelte. Az FBI és az INS (az Egyesült Államok Bevándorlási és Honosítási Hivatala) ügynökei letartóztatták Moussaouit a vízumszabályok megsértése miatt, az FBI washingtoni központjában azonban nem adtak engedélyt számítógépjének átkutatására! Közben Kenneth Williams, az FBI arizonai ügynöke is figyelmeztette phoenixi irodájából 2001 július 5-én elektronikus levélben washingtoni feljebbvalóit, hogy iszlám szélsőségesek amerikai pilótaiskolákban tanulnak, és gépeltérítéseket terveznek. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy a „tanulókat” bin Laden terrorhálózata is küldhette. Hogyan lehetséges, hogy az FBI nem kezdett országos nyomozást és nem értesítette a CIA-t?

CIA helyett PCIA

Azaz politikailag korrekt hírszerző ügynökség. A CIA fokozatos tönkretétele a Watergate botrány, és Nixon elnök bukása (1973) után vette kezdetét. A liberális demokrata képviselők jó része a gonosz megtestesülését látta az ügynökségben. Úgy vélték, a CIA nagy veszélyt jelent az amerikai demokráciára és a polgári jogokra, így mindenáron korlátozni kell működését a kongresszusi bizottságokon keresztül. A másik oldalon a keményvonalas republikánusok hivatásuknak tekintették, hogy megvédjék a hivatalt a demokraták ismétlődő rohamaitól, sokszor tekintet nélkül a CIA valós teljesítményére. A két tábor között találta magát az ügynökség, amely deklarált célja a hírszerzés és elemzés helyett egyre inkább a politikai túlélésre koncentrált. A taktika a következő volt: minél kevesebb „rázós” akció, kevesebb felület a politikai támadásokra, minél több politikailag elfogadható jelentés az aktuális hatalom szája íze szerint, annál nagyobb esély a hivatal költségvetésének és személyi állományának megvédésére. Ez a taktika később végzetesnek bizonyult. A CIA óriási károkat okozott magának azzal, hogy a hírszerzői múlttal nem rendelkező politikai jelölteket magas funkciókba nevezett ki. A Carter elnök által a hivatal élére állított Stansfield Turner például 820 terepen dolgozó CIA-ügynök kirúgásával kezdte a munkáját végzetesen meggyengítve az ügynökséget. Bill Clinton elnöksége idején, 1990 és 1996 között, a hivatalnak öt igazgatója volt hat év alatt, közülük a legnagyobb károkat mindenképpen John Deutch (1995-1996) okozta. Deutch új szabályokat vezetett be az ügynökök toborzásával kapcsolatban. Ezek szerint a CIA ügynökei nem toborozhattak volt bűnözőket, valamint kétes múltú külföldi állampolgárokat a központ belegyezése nélkül. Tegyük hozzá, hogy egy ilyen beleegyezés eleve kétséges volt a várható politikai következmények miatt. Ha a terrorszervezetekben csupa angyalok lennének, akkor nem is lett volna semmi probléma. Ha viszont a CIA be akar épülni ezekbe szervezetekbe, akkor ilyen embereket kell beszerveznie. Deutch szabályainak következtében a CIA-t egy év alatt több mint 1000 embere hagyta ott, és ezek után az ügynökség képtelen volt beépülni számos terrorszervezetbe, így az al-Kaidába is. A CIA korlátozása és átpolitizálása rövidesen meghozta gyümölcseit. 1994-ben kiderült, hogy munkatársuk, Aldrich Ames orosz kém volt, 1998-ban képtelenek voltak előrejelezni az indiai kísérleti atomrobbantásokat, vagy megakadályozni az amerikai nagykövetségek elleni merényleteket. A 2001. szeptemberi terrortámadások előtt a CIA-nál kétségbeejtő volt a helyzet. Az ügynökségnek alig volt olyan embere, aki beszélt volna arabul, perzsául, urdu, pastu vagy farszi nyelven, és főleg, aki hajlandó lett volna titkos akciókban az életét kockáztatni, vagy megpróbálni beépülni terrorista szervezetekbe. A CIA gyakorlatilag képtelen volt félkatonai műveletek végrehajtására ellenséges országokban. Az ügynökök – diplomata-útlevéllel a zsebükben – az amerikai nagykövetségek biztonságából küldözték titkos jelentéseiket Washingtonba. A baj csak az, hogy az USA-nak épp a legellenségesebb országokban, Irakban, Iránban és Afganisztánban nem volt nagykövetsége, így a fentiek tükrében kémei sem. A CIA ráadásul a kilencvenes évek végen egyre inkább az Amerikával szövetséges országok titkosszolgálatainak a jelentéseire hagyatkozott, nem saját ügynökhálózatára.

Védelem nélkül

Az FBI központja WashingtonbanJuhász László felvétele Az amerikai állampolgárokat a külföldi kémkedés és a terrorizmus ellen mindenekelőtt az FBI terror- és kémelhárításra szakosodott részlegeinek kellett volna megvédeni. Pontosan ezeket a részlegeket gyengítettek meg a hidegháború vége után, arra hivatkozva, hogy megszűnt a kommunista fenyegetés, és Amerika egy sokkal békésebb világ része lesz. Az FBI számítógépes rendszere elavult, ráadásul – az emberi jogok és az adatvédelem miatt – nem létezett egy közös számítógépes nyilvántartás, amelyben ott lett volna a hivatal által birtokolt összes adat. Magyarán, az al-Kaida, terrorizmus, vagy gépeltérítők címszó alatt az ügynökök nem akadhattak használható információkra a rendszerben. ĺgy fordulhatott elő, hogy az arizonai és minneapolisi irodák nem tudtak egymás jelentéseiről. A külföldieket az USA-ba az INS engedi be. Saját becslése szerint jelenleg 8 millió (!) ember tartózkodik illegálisan az Egyesült Államok területén, akiknek már lejárt a vízuma, vagy sohasem kapott be-lépési engedélyt. 1996-ban a Kongresszus kötelezte az INS-t, hogy dolgozzon ki naprakész nyilvántartást az Egyesült Államokban tartózkodó külföldi diákokról (jelenleg körülbelül 550 000 tanuló). A főiskolák azonban megtagadták az együttműködést, egy ilyen nyilvántartás szerintük sértené a külföldi diákok érdekeit, diszkriminálná őket. A nyilvántartás a 2001-es határidőig nem született meg, így nem csoda, hogy az INS-nek nem volt áttekintése a külföldi diákokról, tehát a repülőiskolákban tanuló terroristákról sem. Az már csak a sors fintora, hogy két terroristának, Mohamed Attának és Marvan al Shehhinek hat hónappal a haláluk után állították ki az általuk korábban kérvényezett diákvízumot. A beutazásra feljogosító vízumokat az USA nagykövetségein és konzulátusain lehet igényelni. A 19 gépeltérítő közül 15 szaúdi állampolgár volt, közülük 11-en szülőhazájukban kaptak vízumot, ami nem volt nehéz feladat. Szaúd-Arábiában utazási irodákon keresztül egyszerűen el lehetett intézni a dolgot, és mindössze a kérvényezők 3%-át hívták be személyi megbeszélésre a konzulok. Bár a neveket természetesen átfuttatták az amerikai külügyminisztérium gyanús neveket tartalmazó listáján, ott azonban semmit sem találtak. Két későbbi terrorista, az American Airlines járatát a Pentagonba vezető Khalid al Midhar és Nawaf al Hamzi rajta lehetett volna a listán, mivel korábban egy egész estét töltöttek Irán malajziai nagykövetségén. A maláj titkosrendőrség megfigyelte a találkozót, és értesítette a CIA-t. A CIA azonban szokás szerint „elfelejtette” tájékoztatni az FBI-t és a külügyi tárcát, így a két terrorgyanús egyén neve nem került fel a listára. Látva a tényt, hogy a CIA és az FBI végképp nem működtek együtt, és a két szervezet között gyakorlatilag nem volt információáramlás, és hozzáadva ehhez az amerikai honatyák által hozott számos korlátozó rendelkezést és törvényt, amellyel az elmúlt két évtizedben szinte megbénították az USA hírszerzését és elhárítását, nyilvánvaló, hogy az egész rendszer alkalmatlan volt a 2001. szeptember tizenegyediki, és az ahhoz hasonló merényletek előrejelzésére és megakadályozására. Jelenleg – Bill Gertz szerint – radikális változtatásokra van szükség az amerikai hírszerzési és nemzetbiztonsági rendszerben, hogy az USA győztesen kerülhessen ki a terror elleni háborúból, és megakadályozhassa a további merényleteket.