Egység ideig-óráig

Pozsony. Március tizenötödikét illik a nemzeti összefogás jelképeként emlegetni, ám a valóságban a csak jelképes összefogás is nehéz. Nem csak manapság, az volt már a pesti és pozsonyi március utáni napokban is. Bár március idusát a korabeli magyarok mérföldkőnek, viszonyítási alapnak tekintették, jelentkezett is egyfajta közös politikai akarat, mégis már az 1848 márciusa utáni első országgyűlési választáson teljes természetességgel jelentkeztek a különbözőségek. ĺgy volt ez például a Pozsony megyei követválasztásokon is, amelyekről Bukovszky László történész a tavaly október 25-én megrendezett, „1848-as országgyűlési választások Pozsony vármegyében” című galántai történelmi konferencián tartott előadást. Beszámolójából két példát ragadunk ki.

Pozsony vármegye nyolc választókerületében 1848. június 19-re írták ki a választások határnapját. „Galántára reggel 9 órára hirdették meg a választást. Már a kora reggeli óráktól gyülekeztek a mezővárosba a környék 25 településéről a választók. Az egyeztetés után két jelölt: Sebestyén László galántai plébános és Marczell János nebojszai birtokos, megyei esküdt indult a választásokon” – tudjuk meg Bukovszkytól. Mindkét fél kortesei a maguk módján éltették a jelöltjüket: a Sebestyén-tábor „táblácskák mutogatásával”, míg a Marczell Jánost támogatók zászlók lengetésével. A választók elsősorban a két jelölt felekezeti hovatartozása alapján szavaztak, viszonylag békésen, ám amikor a vágai, a vágszerdahelyi és a galántai választók kerültek sorra, és Sebestyén győzelme nyilvánvalóvá vált, egy korabeli beszámoló szerint „az uczán csoportozva együtt álló s várakozó választók közt egyenetlenség támadott”, és az „egyik fél a másiknak zászlóját és névtáblácskáját elvenni kívánván, azt összetörte, s e miatt egymás közt verekedés nélkül erősebben tolongtak”. A szavazatszedést egy időre felfüggesztették, végül azonban Sebestyént hirdették ki győztesnek. Neki később, a kiegyezés korában is fontos szerepe volt Galánta és környéke politikai és közéletében.

A dunaszerdahelyi választókerületben két jelölt szállt harcba a szavazatokért: Petőcz István megyei főügyész és Bittó István szolgabíró. „Már a kezdet kezdetén parázs hangulat uralkodott a választók között – tudjuk meg Bukovszky Lászlótól. – A B betűs községek szavatszedésénél a két jelölt támogatói között civakodás tört ki. Akkor azonban még sikerült megfékezni az indulatokat.” Amikor délután a K betűs települések kerültek sorra, a civakodás tettlegességgé fajult, olyannyira, hogy – idézi Bukovszky az egyik korabeli forrást – „pálcákkali ütések és csoportokkali dobálások mind a két részről tapasztaltattak”. Az indulatokat sikerült megfékezni, másnap a voksolás folytatódott is volna, de Petőcz megüzente, hogy az esetleges további verekedéseket elkerülendő bojkottálja a választást. Ellenfele, Bittó István a szavazatok hetven százalékát szerezte meg és országgyűlési követ lett, majd a 19. század második felében fényes politikai karriert csinált. (kor)