Egyre több pornót néznek a franciák

Párizs |

<p>A pornófilm ma már nem csupán a férfiak szórakozása, hanem olyan jelenség, amely szerves részévé vált a franciák nemi életének.</p>

Olyannyira, hogy megtekintése már korántsem számít olyasfajta szégyenletes dolognak, amelyet csak egyedül illik cselekedni, hanem ellenkezőleg, páros élmény - derül ki egy friss felmérésből.

"Ma már nem kizárólag magányosan nézik az X jelzésű filmeket. A párok számára egyfajta eszközé váltak a szerelmi kedv felkeltésére, a rutin megtörésére, méghozzá minden korosztályban és minden társadalmi rétegnél" - közölte Francois Kraus, aki a vezető francia pornófilmgyártó, a Marc Dorcel csoport megbízásából irányította a tekintélyes IFOP francia közvélemény-kutató intézet felmérését.

A maga nemében első ilyen jellegű felmérés interneten történt, hogy a megkérdezettek őszintébben fejthessék ki véleményüket. A kérdőív címzettjeinek 57 százaléka számolt be arról, hogy párjával már nézett meg közösen pornófilmet. A nők 58 százaléka pedig egyenesen azt válaszolta, hogy inkább partnerével együtt néz X-es mozit, mint egyedül.

Az első pornófilm megtekintése átlagosan 24 éves korban történik - tűnt ki a válaszokból. Ez látszólag ellenkezik a közhittel, de az eredményt az is magyarázza, hogy csak 18 éven felülieket kérdeztek meg.

A pornófilmnek a válaszolók 35 százaléka szerint van szerepe a nemi életbe való bevezetésben, de a nemi vágy felkeltésében ennél jelentősebb a hatása: összességében a férfiak és nők 44 százaléka tartja fontosnak ebben a tekintetben, ezen belül a nők 32 százaléka nyilatkozott így.

Az IFOP azt is kimutatta, hogy a közhittel ellentétben a pornófilmek esetében is számít a cselekmény: a férfiak 59, a nők 55 százaléka jelentette ki, hogy fontos a jó forgatókönyv. Ugyanakkor kétszer annyi férfi nyilatkozott úgy, hogy fontosnak tartja az explicit szexjelenetek számát, illetve a szexi viselet minőségét, mint amennyi nő.

A felmérést június 30. és július 2. között készítette az IFOP egy 1016 személyből álló, a 18 éven felüli francia népességet képviselő reprezentatív mintán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?