Egyre drágább a termelés

A tavalyi gabonaárak alakulása és a megemelt költségvetési támogatások nyomán könnyen azt gondolhatná a kívülálló szemlélő, hogy a hazai agrárágazat mérlege hosszú évek után egyensúlyba került, és a gazdálkodók is végre könnyebben lélegezhetnek. A látszat azonban ebben az esetben is csal.

A tavaszi munkákra való felkészülés jegyében a szükséges vetőmagok, vegyszerek, műtrágyák vásárlásakor a termelők azt tapasztalják, hogy a termés megalapozásának nélkülözhetetlen kellékeihez a tavalyinál csak jóval magasabb áron tudnak hozzájutni. Az említett termékeket forgalmazó cégek kínálatában megjelenő árak 30–40 százalékkal magasabbak a tavalyinál. Úgy tűnik, mintha a piaci árak alakulását nem is a kereslet-kínálat törvénye, hanem a szaktárca által beígért és az állami költségvetésben is megjelent megnövelt támogatási szint alakítaná. Az agrártermékek tavalyi áremelkedését idén szinte óramű pontossággal követik a bemeneti termékek árai. A termelők véleménye szerint a legnagyobb mértékű növekedés elsősorban a műtrágyák áraiban tapasztalható. De a vegyszerek és a vetőmagok ára sem maradt változatlan. Itt is, habár kisebb mértékben, de érezhető a növekedés.

A műtrágyák kínálati árai a termelők szerint radikális növekedésről tanúskodnak. A nitrogéntartalmú műtrágyák tavalyi 5–6 ezer koronás tonnánkénti ára mára a 10 ezres határhoz közelít, s egyes termékek esetében meg is haladhatja azt. A csaknem 50 százalékos áremelkedést főleg a kialakult termékhiánnyal magyarázzák, a foszfor- és káliumtartalmú műtrágyák például jelenleg hiánycikként nagyon keresettek a piacon. Kétségtelen, hogy a piacgazdaságban a kereslet kialakításában fontos szerepet játszó hiány friss szelet fújt a termékforgalmazók vitorlájába. S ők ezt jól ki is használják.

A vetőmagok piacán 20–30 százalékos áremelkedéssel kell számolniuk azoknak, akik most vásárolnak. A tavaszi árpa vetőmagjának tonnája például a tavalyi 10– 12 ezer korona közötti árszintről idén 15–16 ezer korona fölé emelkedett. A kukorica vetőmagjának ára szinte ugyanilyen pályán mozog. A tavalyi 9 és fél ezer korona helyett idén némely termék esetében már itt is 16 ezer korona fölötti áron kínálják tonnáját a termelőknek a fajta, illetve a hibrid FAO számától függően. A vegyszerek 6–8 százalékos áremelkedése az inflációval még magyarázható is lenne, de a korona folyamatos erősödésének a behozatali árak csökkenését kellene kiváltania.

Kifejezetten negatívan érzékelik ezt a helyzetet azok az agrártermelők, akik állattenyésztés híján továbbra is csupán a növénytermesztésben pár százalékkal megemelt támogatási szinttel számolhatnak, lévén, hogy a beígért támogatásnövekedés jelentős részét az állattenyésztés fejlesztésére kívánja fordítani a kormányzat.

A tavalyi előzmények alapján az érintettek számára vélhetően nyilvánvaló volt, hogy a tavalyi termékkár-növekedést, amelyet nem a belső piac, hanem elsősorban a világpiaci viszonyok alakulása váltott ki, várhatóan a bemeneti termékek ára is követi. Félő azonban, hogy a kemény világpiaci versenyben kigenerálódott agrártermék-árakra hivatkozva olyan versenybe hajszolják bele a termelőket, amelyből nehezen kerülhetnek ki győztesen. (sz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?